Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Adót vezetne be a repülőgép-üzemanyagra Németország, ami akár 5-10 euróval is megdrágíthatná a repülőgépjegyek árát. A német kormány az intézkedésnek az unió egészére való kiterjesztését javasolja.
A Der Spiegel hetilap értesülésére reagálva a német pénzügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az uniós pénzügyminiszterek valóban megvitatják a kerozinadóval kapcsolatos elképzelést, de cáfolta, hogy Németország ajánlatot tett volna az adó mértékére.
A szóvivő rámutatott arra, hogy a részletek tárgyalása előtt az EU pénzügyminiszterei között politikai megállapodásnak kell születnie a kérdésben.
A Der Spiegel úgy tudja, hogy a német pénzügyminisztérium javaslata alapján az üzemanyag tonnájára 300 euró adót vetnének ki.
Az EU soros elnöki posztját betöltő Luxembourg miniszterelnöke és pénzügyminisztere azt mondta, hogy a 25 tagország támogatja a kerozinadó bevezetését. A Der Spiegel viszont úgy tudja, hogy Írország esetleg ellene foglal állást, ami megtorpedózhatja a többség erőfeszítését, mivel az EU-n belül csak valamennyi tagország beleegyezésével lehet adókérdésben döntést hozni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.