Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hans Eichel német pénzügyminiszter a Handelsblatt hétfői számában megjelent interjújában kizárta, hogy ebben a kormányzati ciklusban Németországban adóreformra kerüljön sor. Ugyanakkor megerősítette, hogy hivatala dolgozik az egységes vállalkozói adó koncepcióján.
Eichel elégedett lenne, ha 2007-re sikerülne kidolgozni azt az úgynevezett duális adótörvény-tervezetet, amelynek keretében a tőke- és vállalkozói jövedelmek egységes, alacsony kulccsal adóznának. A társasági adó jelenlegi mértéke Eichel szerint európai összehasonlításban túl magas. A munkabérek továbbra is egy progresszív adótábla hatálya alá tartoznának.
Eichel az elérendő célok között a társaságok adóalapjának egységes uniós számítási módját is megjelölte, elismerte azonban, hogy ennek megvalósítása hosszabb időt vesz igénybe.
A Spiegel beszámolója szerint a német pénzügyminiszter legfrissebb javaslata minden eddigi elképzelésnél nagyobb változásokat irányoz elő. Az új modell szerint a multinacionális cégek nem kerülhetnék ki a magasabb adó megfizetését olyan módon, hogy a profitot a legkedvezőbb adófeltételeket biztosító országban könyvelnék el: az adófizetési kötelezettség ugyanis az értéktöbblet előállításának helyén keletkezne, függetlenül attól, hogy a profit hol jelenik meg a könyvelésben.
A minisztérium szóvivője nem cáfolta a lap értesülését, ám spekulációnak nevezte, mondván, hogy uniós szinten még csak a munkacsoportok üléseznek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.