Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Tüntetést szerveznek február 21-én Budapesten a gazdák. A demonstráció 19 órakor kezdődik és 22 óráig tart. A gazdák traktorokkal vonulnak majd Budapest közigazgatási határától a Felvonulási térig.
Bagi Béla, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) demonstrációs bizottságának az elnöke elmondta, hogy a tüntetést bejelentették és a rendőrség vezetőivel megállapodás írtak alá, amelynek értelmében a mezőgazdasági gépek vonulását Budapestig és a fővárosban is a rendőrök koordinálják.
Az ORFK és a BRFK illetékesei vállalták, "hogy a budapesti székhelyen demonstrálni akarók rendezett formában és zökkenőmentesen feljutnak a demonstráció helyszínére az ország minden pontjáról" - mondta Bagi Béla.
A demonstrációs bizottság vezetője azt is ismertette, hogy február 22-én négy traktor egy pótkocsival megy a Kossuth térre, ahol délben gazdagyűlés lesz. A nagygyűlésen felszólal majd a nemzetközi gazdaszervezet képviseletében is egy vendég - tette hozzá Bagi Béla. A beszédek elhangzása után a követeléseiket tartalmazó petíciót Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek kívánják átadni.
A Bács-Kiskun megyében gazdálkodó Bagi Béla elmondta, hogy megyéjéből közel 160 traktor indul február 21-én a főváros felé.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.