Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Molnál bíznak benne, hogy az idén, várhatóan a második félévben, több mint 50 százalékra növelik a részesedést a horvát INA olajtársaságban - írta a Dow Jones hírügynökség. A cég átszervezi saját benzinkúthálózatát is: egy-két hónapon belül közel 50 kutat elad Lengyelországban és Csehországban.
Mosonyi György, az Mol vezérigazgatója azt mondta, hogy a Mol pénzügyileg jól fel van fegyverezve az INA fölötti ellenőrzés megszerzéséhez, mivel közel 500 millió dollárja van készpénzben és hasonló likvid eszközökben, és kevés az adóssága - írta a hírügynökség. A hírügynökség szerint Mosonyi nem számít különösebb versenyre az INA-privatizálás második fordulóján, amely a második félévben várható.
"Már partnerségben vagyunk (az INA-val), és nem hiszem, hogy bármilyen más vállalat szeretne harmadik fél lenni a partnerségben" - idézte Mosonyit a Dow Jones. A Mol 2003-ban szerzett 25 százalékos plusz egy részvényes részt az INA-ból. Az akkori, 505 millió dolláros vételárnak irányadónak kell lennie a további részesedésszerzéshez - idézte a Mol-vezetőt a hírügynökség.
Az INA-val együtt a Mol érdeklődik a bosnyák Energopetrol üzemanyag-kiskereskedelmi cég iránt is, versenyben az osztrák OMV-vel, a bolgár Prista Oillal, a szlovén Petrollal, a brit S&A Capital ingatlan-befektetővel és a bosnyák Euro Inzenjeringgel - írta a Dow Jones. Az Energopetrolnak 65 benzinkútja van.
Mosonyi azt mondta, hogy a Mol kissé átszervezi saját benzinkúthálózatát: egy-két hónapon belül közel 50 kutat elad Lengyelországban és Csehországban - írta a hírügynökség, hozzátéve, hogy a Molnak 850 kútja van a térségben. Ötvenhét kút megvásárlását Romániában a Royal Dutch/Shelltől március végén zárják, ezzel a Mol, 130 kúttal, a nagyságra második üzemanyag-kiskereskedő lesz Romániában - idézte a vezérigazgatót a hírügynökség.
Mosonyi kijelentette, hogy a tavalyi értékesítések után idén nem várható további eladás a Mol gázüzletágából, ellenben, ha a piaci körülmények megfelelőek lesznek, a kormány minden bizonnyal eladja a maradék 11,3 százalékát a Molból - írta a Dow Jones.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.