Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kedden 16 óra után külföldi befektetők jelentős forint vásárlást generáltak, amelynek következtében az euró először a 242,25 forintos, majd a 242 forintos, és végül a 241,85 forintos küszöbértéket lépte át.
A forint legerősebb pontján 14,35 százalékon állt a sáv erős oldalán, ami már csak 65 bázispontra volt a sáv szélétől. A hivatalos kereskedés végének számító 16 órai 242,40/60 forintos euró jegyzés ennél másfél forinttal volt magasabb, a hétfői 243,40/50 forintos jegyzés pedig 2,70 forinttal volt erősebb.
A kereskedők jelentős forgalomról számoltak be a 16 óra utáni kereskedésben is, melyben londoni, belga, svájci és tengerentúli bankok is forintvásárlóként jelentkeztek. A 242 forintos euró kurzusnál sok opciós üzlet is életbe lépett - mondják üzletkötők.
Az időzítésről annyit mondtak el a piacon, hogy a jegybank 16 óráig köteles a piac rendelkezésére állni, ezt követően könnyebb az árfolyamokat kis összegekkel is kibillenteni. Nem kizárt egy spekulatív támadás a 240,01 forinton lévő sávszél elérésére, a piacon azonban úgy vélik, hogy az éjszaka folyamán erre nem fog sor kerülni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.