Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A magyarországi biztosító társaságok 2004-ben összesen 174,74 milliárd forint költséggel dolgoztak, az összeg 7,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 163,1 milliárd forintot. Leginkább a kárrendezési kiadások növekedtek - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Kárrendezésre a 2003. évi 13,1 milliárd forint helyett 14,48 milliárd forintot kellett kifizetniük a biztosítóknak. Az igazgatási költségek több, mint 7 százalékkal, az egy évvel korábbi 57,84 milliárdról 62,35 milliárd forint, a szakemberek szerint amúgy is túl magas szerzési költségek azonban "csupán" 6
százalékkal, a 2003-as 92,15 milliárd forintról 97,89 milliárd forintra emelkedtek.
A biztosítók költségei összességében ugyanakkora mértékben növekedtek tavaly, mint a díjbevételek - az utóbbi a 2003-ban befolyt 558,58 milliárdról 598,51 milliárd forintra nőtt 2004-ben -, de a költségek így is elérik a díjbevételek közel 30 százalékát.
A társaságok 2004-ben 311,85 milliárd forintot fizettek ki károkra, 13 százalékkal nagyobb összeget, mint a 2003-as 273,54 milliárd forint. 2003-ban az 558,85 milliárdos díjbevétel 49 százalékával volt azonos a kárként kifizetett összeg, 2004-ben a kártérítésként kifizetett 598,51 milliárd forint több, mint 52
százalékát tette ki az 598,51 milliárd forintos befolyt díjnak.
Életbiztosítási szolgáltatásként a biztosítók 2004-ben közel 20 milliárd forinttal nagyobb összeget fizettek ki, összesen 117,44 milliárd forintot. A jelentős növekedés mögött a lejáró életbiztosítási szerződések miatti kifizetések állnak.
A nem életbiztosítási szerződések káraira tavaly kifizetett 194,41 milliárd forint több, mint 14 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbi 182,17 milliárdot. A legnagyobb mértékben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra kifizetett kártérítés összege nőtt: a 2004-es 90,5 milliárd forintos összeg 15 milliárd forinttal volt több, mint az egy évvel korábbi 75,5 milliárd.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.