Az ígéretek szerint Magyarországon mintegy félmilliárd dolláros befektetésre készülő cég fő - 50 százalékos - tulajdonosa az uruguayi fővárosban, Montevideóban bejegyzett Imusol Trading SA. (IT) befektetési társaság, amelyről keveset lehet tudni azon kívül, hogy Svájcban, Kínában, Németországban is tart fenn irodát. A maradék 50 százaléknyi részvénycsomagon osztozik Kunos (25 százalék), valamint az IT-t vezető pénzügyi szakember, a New Orleansben élő James E. Burke, továbbá a németországi Baden-Badenben lakó Ludwig Werner.
Az Agrobank-ügy miatt a börtönt is megjárt, újabban az ingatlanbizniszben érdekelt (HVG, 2004. december 25.) Kunos és üzlettársai elsősorban a filmiparban látnak fantáziát, dolgozik majd velük, s Magyarországon öt filmet tervez forgatni James B. Harris, aki korábban a Lolita című Kubrick-alkotás producereként vált ismertté, illetve Mark Lipsky, Eddie Murphy exmenedzsere. A forgatások magyar koordinátora Böjte József, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című Jancsó-mozi producere lesz. Az Imusol Rt. szerencsét kíván próbálni az építőiparban is.
(HVG)
Kunos Péter filmes céggel próbálkozik
Nyíregyházi székhellyel, 399 millió forint alaptőkével alakult meg Kunos Péter exbankár új vállalkozása, az Imusol Hungária Befektető és Vagyonkezelő Rt - áll a csütörtökön megjelenő HVG-ben.