Az Ericsson Magyarország Rt. egyes hadiipari termékeinek gyártásához a jövőben a főként nukleáris berendezéseket gyártó Pintér Műveket választja beszállítójaként - közölte Monszpart Zsolt, az Ericsson Magyarország vezérigazgató-helyettese szerdán, a két cég közötti keret-megállapodás budapesti megkötése alkalmából.
"A tervek szerint az eddigi svéd beszállítók helyett a magyar gyártó lehetővé teszi azt, hogy az Ericsson az egyes elemek magyarországi gyártásával olcsóbban és rugalmasabban tud katonai beszerzésekre pályázni" - jelezte Monszpart Zsolt.
A Pintér Művek lesz az Ericsson hadiipari beszállítója
Magyarországon eddig az Ericsson hadiipari híradástechnikai és különböző érzékelőrendszereket nem adott még el.
50 milliárdnál is nagyobb profitot hozott össze a Szíjj László-féle cégcsoport, de bőven van mit visszafizetniük
Több mint 245 millió forintért utazott magángéppel az Egyesült Államokba Szijjártó Péter
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Talán most látjuk utoljára a belga aranygenerációt a foci-vb-n
Farkasházy Tivadar Majkának: Ennyi év után végre elmondhatná, mi jót gondolt Orbánról, amiket emiatt kihagytak a Heti Hetesből
Kovács Ákosnál daganatos betegséget diagnosztizáltak, lemondta a nyári koncertjeit
Bódis Kriszta gyenge közbiztonságot, drogterjesztést és ellátatlan hajléktalanokat lát a körzetében
Elkezdtek feléledni a hőség miatt működésképtelenné vált Flirt vonatok
Drasztikusan drágul a parkolás a fővárosban, és vége az automatázásnak
Mexikó simán verte Ecuadort, vasárnap Angliával vagy Kongóval játszhat
Szájeltakarásért piros lap? Ez már a második volt a világbajnokságon
Piero Hincapié minimum egymeccses eltiltást fog kapni.