Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Lehet, hogy ezúttal szerencsét hoz a Malév Rt.-nek a hetes szám: a Napi Gazdaság információi szerint eddig ennyien vásárolták meg a légitársaság privatizációs pályázatával kapcsolatos tenderdokumentációt.
Az szinte már biztosra vehető, hogy a korábbi egyetlen ajánlattevő, az Aviation Solution konzorcium ugyanezen a néven, de összetételét némileg megváltoztatva újra ringbe száll a Malév részvényeiért.
A lap úgy tudja, az egykor potenciális vevőnek vélt, Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Euroinvest nem kíván indulni, bár a társaság most is megvásárolta a tenderdokumentációt. Egyes információk szerint komolyan érdeklődnek a Malév papírjai iránt a pilóták, akiknek Sky Alliance nevű cége venne részt a pályázaton. A sajtóban azt is tudni vélik, hogy krasznojarszki, továbbá kirgiz és olasz cégek érdeklődését is felkeltette a magyar légitársaság.
Megfigyelők szerint ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a Malév Rt. továbbra is pártában marad. Némely befektetőket az az összesen 17 milliárd forint tarthat vissza a Malévtől, amellyel a cég beszállítóinak tartozik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.