Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az elmúlt napokban aggasztó hír terjedt a zalai városban: a benfentesek szerint a GE Hungary Rt. kanizsai fényforrásgyára nagymértékű, 600 főt érintő leépítést tervez.
A pletykára a gyár igazgatója reagált a Zalai Hírlapnak. A mintegy 4000 főt foglalkoztató gyár vezetője, Herman Miklós cáfolta a leépítésről szóló híreket, ugyanakkor nem tagadta, hogy a versenyképesség további növelése érdekében az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordítanak a költségek csökkentésére.
Az elmúlt esztendő nagyon jól sikerült, hiszen a gyáregység több mint egy milliárd lámpát állított elő. Az előzetes felmérések szerint az idei év is hasonlóan sikeres lehet. Jelentős üzleti partnerre is szert tettek, a Tesco személyében, amely áruházlánc Európa egyik legnagyobb fényforrás-értékesítője.
Ugyanakkor az is tény, hogy a jelenlegi gyár kapacitását már nem lehet tovább növelni.
Az igazgató elmondta: időről-időre felröppennek olyan hírek, melyek a gyár áttelepüléséről vagy nagyszámú leépítésekről szólnak. A költséghatékonyság szempontjából – az elmúlt évekhez hasonlóan – 6-7 százalékos javulást várnak, melyet az olcsóbb anyagok felhasználásával és a selejtes termékek csökkentésével próbálnak elérni.
Az idei évben a gyári, saját létszámban nem lesz nagy változás, 50-100 fő közötti csökkenés várható. Legtöbbjük nyugdíjba vonul vagy kilép a cégtől. Ezzel szemben a bérelt munkaerő létszámát a termelés igényeihez igazítjuk, ez a holtszezonban kevesebb, míg a főszezonban több ember foglalkoztatását jelenti.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.