Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Induló technológiai vállalatok támogatására inkubátor házak és úgynevezett magvető tőke alap létrehozását javasolja a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) a "Nemzeti Technológiai Inkubátor és Magvető Tőke Program" című tanulmányában.
Pakucs János, a szövetség elnöke szerint a munka célja, hogy a programban kidolgozott javaslatok kerüljenek be a készülő Nemzeti Fejlesztési Tervbe. A hét évre, 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó program a megvalósításhoz szükséges forrás 25,9 milliárd forintot tesz ki. A program hatásaként a magánszféra 10-15 milliárd forint privát tőkét fektetne innovatív vállalkozásokba.
Az időszak végére, 2011-2013-ra elvárt eredmény, hogy 30-40 valóságos inkubátorként működő ház jöjjön létre, legalább 2000-3000 innovációs projektet tárjanak fel, mintegy 300-400 új, innovatív vállalkozás jöjjön létre és csaknem 2000-3000 új munkahely teremtődjön.
A javaslat szerint az inkubátor infrastruktúra befektetések részfinanszírozása évről-évre 1-3 új inkubátor létesítéséhez és 10-12 fejlesztéséhez nyújt kiegészítő tőkét. Az egy-egy fejlesztéshez a Regionális Innovációs Ügynökségek támogatásával elnyerhető egyszeri tőkejuttatás középtávra, 2-3 évre 30-200 millió forint között igényelhető.
Az inkubátor szolgáltatás-fejlesztés támogatás csak technológia-intenzív cégeknek nyújtott szolgáltatások esetén, a költségek 25-50 százalékára, ismétlődően, 3-5 évre, éves szinten 10-50 millió forint között nyerhető. Egy évben mintegy 50-70 inkubációs szolgáltatás segíthető.
Pakucs János szerint az induló vállalkozások finanszírozásához a korai szakaszban úgynevezett magvető tőke nyújthat segítséget, ami jelenleg teljes egészében hiányzik a hazai finanszírozási láncból. Célja, hogy lehetővé tegye, segítse a kutatót egyebek mellett ötletének kifejlesztésében, műszaki-gazdasági elemzések elkészítésében és értékelésében.
A javaslat szerint ehhez magvető tőke alapokat kellene létrehozni. Az alapok tőkeszükséglete a központi régióban 1 milliárd forintra, a többi régióban 600-700 millió forintra becsülhető. Az alapok a K+F, illetve az új termékek piacra bevezetés költségeinek 50-100 százalékára, ismétlődően, 1-3 évre nyújtanak támogatást.
Az egy cégnek juttatott tőke-injekció az alapítás évében legfeljebb 50 millió forint lehet, majd a további évek során kapott összegekkel együtt összesen 200 millió forintig terjedhet. Az alapok létrehozása összesen 5 milliárd forintot venne igénybe. A javaslat szerint arra volna szükség, hogy az alapokat kétévente – az alapító tőke legalább 50 százalékával – feltöltsék.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.