szerző:
MTI

Jövő év elejétől indítja saját fejlesztésű kétszemélyes repülőgépének sorozatgyártását a Corvus-Aircraft Kft. - mondta a társaság egyik tulajdonosa.

Gecse Tamás szerint a gyártás engedélyeztetése folyamatban van, a Polgári Légügyi Hatóság dokumentumát valószínűleg még az idén megkapják, az ultrakönnyű gép gyártását januárban kezdik el.

A darabonként 15 millió forintba kerülő, Corvus-Corone (Dolmányos Varjú) Mk. I. típusú kisrepülő eladásaiból jövőre 300 millió forintos forgalmat várnak. A légi járműre Magyarországon is van érdeklődés, de az eladások nagy részét a német, olasz, amerikai és dél-afrikai megrendelések képezik majd. A repülőgépet építődobozban és berepülve légialkalmassági vizsgával is meg lehet majd vásárolni.

A gyártást a 2004-ben, 100 millió forintos törzstőkével alapított vállalat, a Kecskeméthez közeli Ballószögön két csarnokban, összesen 1000 négyzetméteren kezdi meg. A jelenleg 15 főt alkalmazó vállalat a sorozatgyártás megkezdésekor már 25-30 főt kíván foglalkoztatni.

A speciális, az űrkutatásban és a vadászrepülőkhöz használt anyagokból és különleges technológiával épülő kisgép kifejlesztéséhez a cég összesen 6,6 millió forint uniós támogatást kapott pályázat útján. Gecse Tamás ismertetése szerint 1,6 millió forintot a minőségbiztosító rendszer kiépítésére, 5 millió forintot pedig operatív program útján eszközvásárlásra kaptak.

A gyártás megkezdésére és a fejlesztésekre eddig több száz millió forintot beruházó cég a tervek szerint 2007-től behúzható futóművek gyártását is megkezdi. A konstrukció kifejlesztéséhez 23 millió forintos uniós támogatást kaptak - ismertette a Gecse Tamás.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

Budapestre is repülő fapadost venne a Lufthansa

Brüsszeli versenyhatósági információk szerint a Lufthansa teljes egészében tulajdonába kívánja venni az Eurowings légitársaságot. Az átvétel eredményeként a Lufthansa tulajdonába kerülne az Eurowings leányvállalata, a Germanwings diszkont légitársaság is.

Angyalt reptettek a velencei karneválon – fotók

Angyalt reptettek a velencei karneválon – fotók

A szemünk előtt szakad szét az Antarktisz

A szemünk előtt szakad szét az Antarktisz

Nem elég az FKF dolgozóinak a béremelési ajánlat

Nem elég az FKF dolgozóinak a béremelési ajánlat

Jogszerűen tartottak házkutatást az ABC-nél az ausztrál bíróság szerint

Jogszerűen tartottak házkutatást az ABC-nél az ausztrál bíróság szerint

6000 éves sírokat tártak fel a Nílus deltájában

6000 éves sírokat tártak fel a Nílus deltájában

Kihajtották a 307 km/h-s maximumot a Mercedes-AMG E63 S-ből – videó

Kihajtották a 307 km/h-s maximumot a Mercedes-AMG E63 S-ből – videó