Az áramtermelők nem tárgyalnak a Fidesszel

A hazai erőműveket tömörítő Erőművek Egyesülete úgy foglalt állást, hogy minden olyan kérdést, amely a privatizációs- és a hosszútávú áramvásárlási szerződéseket érinti, a parlament gazdasági bizottságának energetikai albizottságával tárgyal meg, más "csatornát" nem kíván igénybe venni.

  • MTI MTI
Az áramtermelők nem tárgyalnak a Fidesszel

Kuhl Tibor, a Dunamenti Erőmű Rt. (DERt) elnök-vezérigazgatója a közös állásfoglalást annak kapcsán ismertette az MTI-vel, hogy a Fidesz sajtóirodája csütörtökön bejelentette: elmarad Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének csütörtökre tervezett találkozója az erőművek képviselőivel.

Orbán Viktor korábban azt közölte, az MSZP képviselőivel való szerdai találkozójuk után jelezték az általa konzultációra hívott energiatermelők, hogy nem áll módjukban részt venni a Fidesz-elnök kezdeményezte megbeszélésen. Orbán elmondta, a meghívott öt energiatermelő cég először elfogadta a meghívást, azonban szerdán találkoztak az MSZP képviselőivel, és ezek után, egy kivétellel, azt jelezték, hogy nem áll módjukban részt venni a megbeszélésen. Közölte: továbbra is fenntartják meghívást és a szakmai konzultáció szándékát. 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.