Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,36 pontos emelkedéssel, 21256,71 ponton zárt csütörtökön, a szerdai záráshoz képest ez 0,39 százalékos erősödés.
A részvénypiac forgalma 28,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz viszonyítva. Horváth Zoltán, a CIB Bank Rt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nap elején az eladások uralták a piacot, a részvények árfolyama esett. Az Európai Központi Bank (ECB) 25 százalékpontos alapkamat-emelése után azonban megfordult a trend, és főleg a Mol és az OTP papírok vezetésével erősödött az index.
A kormány szerdai döntése értelmében a Mol lehetőséget kap legfeljebb 10 százaléknyi, jelenleg állami tulajdonban lévő Mol-részvény megvásárlására a tőzsdei árhoz igazodó áron. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá a Mol, valamint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV)vezetői.
A szakértő hozzátette: a Mol részvényeinek alakulására ez a bejelentés is hatással volt. A keddi történelmi csúcs után korrigáló Egis esetében azonban még kitart a negatív korrekció. A Mol árfolyama 50 forinttal, 0,24 százalékkal emelkedett az előző napi záráshoz képest, 20595 forinton fejezte be a kereskedést, a forgalma meghaladta a 12 milliárd forintot. Az OTP árfolyama a nap során többször is irányt váltott, majd 12,3 milliárd forintos forgalom mellett szerdai záróárán, 7100 forinton zárt.
A Richter 233 millió forintos forgalomban 355 forinttal, 0,92 százalékkal 39000 forintra erősödött. A Magyar Telekom papírjainak ára 8 forinttal, 0,83 százalékkal 976 forintra nőtt, forgalma 44 millió forint volt. A Egis 22000 forinton végzett, ez 80 forinttal, 0,36 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróáránál. A papír forgalma 120 millió forint volt. A BUMIX 6,40 pontos emelkedéssel, 1763,80 ponton zárt csütörtökön, a szerdaihoz képest ez 0,36 százalékos erősödés.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!