A kormány november végén jelezte, hogy el kívánja adni a Swisscom távközlési vállalatban lévő 66,1 százalékos pakettjét, hogy nagyobb kibontakozási lehetőséget biztosítson neki. A törvény egyelőre többségi állami tulajdont ír elő, ezért a konszern mozgásterének kibővítése érdekében azt megváltoztatják.
A dolgozók egyhangúlag tiltakoznak a törvény megváltoztatása, és az állami részesedés eladása ellen, mondván: a Swisscom nemcsak az államkasszát gyarapítja a befizetett adók révén, hanem biztosítja a zavartalan alapellátást a távközlésben.
A 11,88 milliárd forint jegyzett tőkéjű Antenna Hungária részvényeinek 75 százalék plusz egy szavazat tulajdoni hányada október 25-én került a svájci Swisscom Broadcast AG tulajdonába.
Tiltakozó akció az Antenna Hungária tulajdonosánál
Az Antenna Hungária Rt.-t nemrégiben megvásárló svájci Swisscom távközlési vállalat dolgozói elutasítják a vállalat kilátásba helyezett privatizációját, és az ágazati szakszervezet készen áll arra, hogy népszavazást kezdeményezzen az ügyben.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
A válság a Jog és Igazságosság pártban már érett egy ideje.
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Elméletben a fogyás egyszerűnek tűnik: kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amennyit felhasználunk. A gyakorlatban azonban az evés nem puszta matematika.