Növekedett az üzleti szolgáltatások exportjának mértéke

Az idén az év első három negyedévében az üzleti szolgáltatások exportja 578 milliárd forintot, 2,3 milliárd eurót, importja pedig 688 milliárd forintot, 2,8 milliárd eurót tett ki, a külföldiek számára nyújtott szolgáltatások értéke 16 százalékkal, míg az igénybe vett szolgáltatásoké 34 százalékkal nőtt 2004 azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

  • MTI MTI
Növekedett az üzleti szolgáltatások exportjának mértéke

A közlemény szerint módszertani változtatás, hogy 2005 III. negyedévétől az év közben rezidenssé váló off-shore vállalkozások külfölddel lebonyolított személyes, kulturális és szórakoztatási szolgáltatások forgalmát is tartalmazzák a táblázatok.

Az exportban a legnagyobb, mintegy hétszeres forgalomnövekedés az összforgalomban csekély részarányú személyes, kulturális és szórakoztatási szolgáltatásoknál figyelhető meg. Az importban a legnagyobb, 60 százalékos arányt, 414 milliárd forintot képviselő egyéb üzleti szolgáltatások bővülése 35 százalékos volt.

Az idei év első tíz hónapjában 2,394 milliárd euró volt a külkereskedelmi hiány, szemben az egy évvel korábbi 3,537 milliárd euróval. Január-októberben a kivitel 40,48 milliárd euró volt, 10,7 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit, a behozatal 42,88 milliárd eurót tett ki, 6,9 százalékkal nőtt.

Idén októberben az előzetes becslés szerint a külkereskedelmi hiány 291,6 millió euró volt, 4,47 milliárd export és 4,76 milliárd euró import mellett. A kivitel 7,3, a behozatal 6,5 százalékkal nőtt tavaly októberhez képest. A bázisidőszakban a passzívum 307,8 millió euró volt.