Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Hídépítő-Strabag alkotta konzorcium építheti meg az Északi M0-ás Duna-hidat, 61,9 milliárd forintért, miután elnyerte a megbízó Nemzeti Autópálya (NA) Rt. által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást - tájékoztatott az NA Rt.
A közlemény szerint az M0-ás körgyűrű északi szektorának 72,835 és 76,708 kilométerszelvénye közötti 2-szer 2 sávos autóút kivitelezése magában foglalja a komplett Duna-híd megvalósítását és 2 darab külön szintű forgalmi csomópont megépítését is. A tenderre a győztes konzorcium mellett pályázott a Betonút Zrt. és Vegyépszer Rt. is.
A tájékoztatás szerint az Árpád-hídnál kétszer nagyobb Duna-híd Újpestet köti majd össze Budakalásszal. A Duna felett 590 méter hosszú ferdekábeles acélhíd, a Szentendrei Duna-ág felett 332 méter hosszú acélhíd épül, az ezekhez csatlakozó vasbeton hidak hosszúsága 922 méter lesz.
A teljes építmény 5 hidat foglal magában, a kivitelezőnek ehhez összesen 9 hídszerkezetet kell megépítenie. A hídon kerékpáros és gyalogos járda épül, a leállósáv pedig szélesebb lesz, hogy a későbbi forgalomnövekedés függvényében bővíthessék.
A kivitelezés 2007 év végéig tart, elkészültével jelentősen javul majd Budapest észak-keleti részének közlekedési minősége, hiszen ugyanakkorra lesz kész a szintén márciustól épülő M0-ás keleti szektora is az M3 autópályáig. A hídig az átvezetést a már meglévő 2/A és 2/B jelű utak biztosítják majd.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.