szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Napi maximumon zárt a BUX, a viszonylag jelentős, egy százalékot meghaladó emelkedésnek azonban nem volt különösebb oka, nem voltak hírek a piacon - mondta Szatmári Tamás, a Takarékbank Rt. üzletkötője.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 282,32 pontos emelkedéssel, 21 295,25 ponton zárt kedden, a hétfői záró értékhez képest ez 1,34 százalékos erősödés.

Az előző napokat jelentősen meghaladó, 13 milliárd forint feletti összforgalomban a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záróárakhoz viszonyítva. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,13 ponttal, 0,12 százalékkal 1781,28 pontra emelkedett.  
   
Szatmári Tamás szerint a régióban szintén pozitív hangulatú volt a kereskedés, a lengyel piac például csúcsot döntött. Szintén emelkedtek a nyugateurópai tőzsdék indexei, főleg az olajpapírok iránt volt jelentős a kereslet.

A budapesti piacot főleg a csaknem 3 százalékot emelkedő Mol és a 2 százalék körüli erősödést elkönyvelő OTP húzta - fogalmazott az üzletkötő.

A Mol árfolyama 595 forinttal, 2,97 százalékkal 20 605 forintra emelkedett, a papír forgalma 5,6 milliárd forint volt. Az OTP 3,9 milliárd forintos forgalomban 120 forinttal, 1,69 százalékkal erősödött, 7220 forinton zárt. 

A Richter-papírok ára 90 forinttal, 0,23 százalékkal 38 990 forintra nőtt, a gyógyszergyár részvényeivel 1,9 millió forint értékben kereskedtek. A Magyar Telekom papírok 961 forintot értek záráskor, 2 forinttal, 0,21 százalékkal többet, mint pénteken záráskor, forgalmuk 338 millió forint volt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Gazdaság

Kétszeresen túljegyezték a BÉT újoncának papírjait

Sikeres volt a Budapesti Értéktőzsdén az Állami Nyomda Rt. részvényeinek zártkörű és nyilvános értékesítése - olvasható a forgalmazó Concorde Értékpapír Rt. közleményében. A tranzakció során a papírok tőzsdére bevezetett részvénysorozatának 65 százalékát értékesítették 5600 forintos árfolyamon.

MTI Gazdaság

BÉT: erősödtek a vezető részvények

A budapesti tőzsde történetének legnagyobb forgalma zajlott csütörtökön - mondta Farkas Róbert, a Takarékbank kereskedési igazgatója a Mol 146 milliárd forintot meghaladó átkötésére utalva.

Becsempészi a Google a Stadia játékait az iPhone-okra

Becsempészi a Google a Stadia játékait az iPhone-okra

Araszol a forgalom az M0-son

Araszol a forgalom az M0-son

Átlagosan 8,3 százalékkal nőttek a kgfb-díjak

Átlagosan 8,3 százalékkal nőttek a kgfb-díjak