Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,72 pontos csökkenéssel, 22.493,62 ponton zárt csütörtökön.
Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,07 százalékos gyengülés. A 17,7 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Solt Péter, a HVB Bank üzletkötője elmondta, hogy a közepes forgalomban a kezdeti emelkedést követően szűk sávban mozogtak az árfolyamok és hasonló kereskedést valószínűsített a hét utolsó kereskedési napjára, péntekre is. Úgy tűnik a forint napon belüli jelentős változékonyságához is hozzászoktak a befektetők – tette hozzá.
A Mol 15 forinttal, 0,07 százalékkal 21.585 forintra gyengült, az olajipari cég papírjainak forgalma 6,4 milliárd forint volt.
Az OTP árfolyama 1 forinttal, 0,01 százalékkal 7.628 forintra emelkedett, 4,8 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom papírjaiért 4 forinttal, 0,41 százalékkal adtak többet mint szerdán záráskor. A papír 974 forinton zárt, forgalma 621 millió forint volt.
A Richter árfolyama 560 forinttal, 1,36 százalékkal esett, a papír 40.550 forinton zárt. A gyógyszeripari cég papírjainak forgalma 4,6 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 1,63 százalékkal, 500 forinttal, 31.150 forintra erősödött.
A BUMIX 19,11 ponttal, 0,91 százalékkal 2.111,60 pontra nőtt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.