szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szlovák kormány beruházási ügynöksége, a SARIO pénteken bejelentette, hogy hét, 43,4 millió eurós összértékű külföldi működőtőke beruházási projektet hagytak jóvá 2006 első negyedévében.

A befektetések révén 1695 új munkahely jön létre, ezek száma a tervezett bővítések után 2065-re emelkedik. A Reuters a hír kapcsán megjegyzi, hogy Szlovákia a piacbarát reformok révén kedvelt terephelyévé vált a külföldi befektetőknek az elmúlt években, jóllehet 2005-ben 650 millió dolláros összeggel hat év óta a legalacsonyabb szintre jutottak a külföldi működőtőke befektetések.
 
2002-ben állítottak fel 4,1 milliárd dollárral  rekordot. A SARIO közlése szerint jelenleg 149 külföldi befektetési projekten dolgoznak, de ezekről részleteket nem közöltek. 
   
Szlovákia főképp a járműiparban eszközölt külföldi fejlesztések révén 2005 negyedik negyedében rekord ütemű, 7,6 százalékos gazdaságnövekedést ért el. A külföldi tőkebefektetések egyben a szlovák korona árfolyamának legfontosabb támogatói, mivel a piac számít arra: a létrejövő vállalatok révén bővül az ország kivitele, mérséklődik a folyó fizetési mérleg tetemes hiánya.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Gazdaság

Szlovákia az euró előszobájában

Az euró bevetésére 2009-től készülő Szlovákia péntekről szombatra virradóra belépett az "euró előszobáját" jelentő ERM-2 rendszerbe, amit az ország vezetői rendkívüli lelkesedéssel üdvözöltek.

Önmagát mindig is szomorú zenésznek tartotta – Balázs Fecóra emlékezünk

Önmagát mindig is szomorú zenésznek tartotta – Balázs Fecóra emlékezünk

Kirúgták, majd szentként kezdték tisztelni - 50 éve halt meg Charles de Gaulle

Kirúgták, majd szentként kezdték tisztelni - 50 éve halt meg Charles de Gaulle

Dézsi Csaba András: Nem a falnak nekimenő ember vagyok

Dézsi Csaba András: Nem a falnak nekimenő ember vagyok