Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Budapest Bank ügyfelei a hétfőtől nyithatnak Start-számlát, vagyis Babakötvényt gyermekük nevére. A számla után a pénzintézet az idei évben semmilyen számlavezetési díjat nem számít fel az ügyfeleknek.
A Budapest Banknál megnyitott Start-számlákon elhelyezett pénzt a bank sávos kamatozású betétszámlán kezeli, s az ezen elhelyezett összeg 40 ezer forintig 4,5 százalékot, a 40 ezer forintot maghaladó betétrész pedig 6 százalékot kamatozik évente. A kamatjóváírásra a Budapest Bank konstrukciójában negyedévente kerül sor, ami a kamatos kamattal tovább növeli a megtakarítás értékét (az EBKM mértéke 4,58, illetve 6,14 százalék). A sávos kamatozással a bank célja az, hogy az állam által biztosított 40 ezer forint életkezdési támogatáson felül további megtakarításra ösztönözze ügyfeleit, amely után a Magyar Államkincstár kiegészítő kamattámogatást biztosít.
A 2005-ben hozott törvény értelmében a magyar állam minden 2005. december 31. után született, az ország területén élő magyar állampolgár szülei számára lehetőséget biztosít gyermekük nevére Start-számla megnyitására, mellyel az állam a gyermekek későbbi önálló életkezdését (lakáshoz jutást, tanulást, pályakezdést, családalapítást) kívánja támogatni. A Start-számlán a Magyar Államkincstár által elhelyezett 40 ezer forintot a gyermek családjának, ismerőseinek lehetősége van további befizetésekkel növelni, amelyek után az állam újabb támogatással járul hozzá a számlán elhelyezett összeg bővüléséhez. A betéthez a gyermek 18 éves korában jut hozzá, adó- és illetékmentesen.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.