Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A húsvéti ellenőrzések alatt a legtöbb probléma az élelmiszerek jelölésével volt. Az üzletek 14-17 százalékánál nem tüntették fel a termék árát, a szavatossági idő is sok esetben nem volt feltüntetve.
Összesen 50 millió forintos bírságot szabtak ki a fogyasztóvédők a március elején kezdődött húsvéti termékellenőrzések során - mondta Mesterházy Attila, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára pénteken Budapesten.
A fogyasztóvédők 378 kis- és nagyboltot, nagyáruházat és hipermarketet vizsgáltak országszerte és elsősorban a hústermékekre, a csokoládényulakra, a tormára koncentrálódott az ellenőrzés. Az üzletek 21 százalékában kellett határozatban felszólítani a tulajdonost, hogy a kifogásolt árukat vonja ki a forgalomból - közölte sajtótájékoztatón.
A fogyasztóvédők ellenőrizték a fogyasztói ár és az egységár helyes feltüntetését, a termékek tömegének, jelölésének és összetételének helyes feltüntetését a csomagoláson, illetve próbavásárlások során a bizonylatadási kötelezettséget is ellenőrizték. Az államtitkár ismertetése szerint a vizsgált üzletek 14-17 százalékában nem tüntették fel a termék árát. A szezonális édesipari termékeknél a jelöléssel volt a legtöbb probléma. Kiemelte a magyar nyelvű tájékoztató hiányát, az összetevők hiánytalan ismertetését, de sok árun a minőségmegőrzési idő sem volt feltüntetve.
A húskészítmények ellenőrzésénél a kereskedelmi dokumentumok hiánya volt a fő kifogás, 29 üzletben kellett emiatt összesen 519 húsáru további forgalmazását megtiltani - mondta az államtitkár. A vizsgálatok során 33 torma és tormakészítmény 94 százalékában találtak valamilyen kifogást. A főbb hiányosságok között Mesterházy Attila kiemelte ezen termékek összetételének hiánytalan felsorolását, ami azért veszélyes - tette hozzá -, mert egyes összetevők allergiát válthatnak ki az arra érzékenyeknél. Az államtitkár pozitívumként említette, hogy a vizsgált húskészítmények 92 százaléka magyar termék volt, valamint jobb volt az árfeltüntetési arány a korábbi vizsgálatokhoz képest.
Az ellenőrzések során Bács-Kiskun megyében volt a legrosszabb a helyzet, mert a megyében nem volt olyan üzlet, ahol ne találtak volna valamilyen problémát az ellenőrök. Pest megyében 93 százalékos volt a kifogásolási arány, és a "legjobbnak" számító Csongrád megyében is a vizsgált üzletek felében találtak valamilyen szabálytalanságot az ellenőrök - mondta Mesterházy Attila.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.