Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Augusztusban 55,1 százalék volt a szezonálisan kiigazított beszerzési menedzser index (BMI), szemben a júliusi 54,1 százalékkal – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.
A közlemény szerint az index a feldolgozóipar gyorsuló ütemű növekedését jelzi augusztusban. Az index nagyobb fellendülést mutat, mint egy évvel korábban, amikor értéke 51,6 százalék volt, s meghaladja az előző három év azonos időszakában mért mutatókat is, amelyek átlaga 51,8 százalék.
A társaság augusztusra vonatkozóan eddig a legdinamikusabb fellendülést 2000-ben mérte, amikor az index 57,8 százalék volt. Az évközi időszakok összehasonlításában hasonló a helyzet: az idei év eltelt nyolc hónapjának növekedése 54,2 százalék volt, nagyobb, mint az előző három évben, amikor az átlag 50,9 százalékot tett ki. Az ideinél nagyobb időszaki növekedést csak 2000-ben mértek, akkor az index 55,9 százalék volt.
Az idei éves fellendülés folyamatosságához hozzájárult a nyári hónapok növekedést jelző teljesítménye, ami szintén nagyobb, mint az előző három évben mért 51,5-ös átlag. A felmérés részindexei szintén növekedést jeleznek, ugyanakkor az őszi változásra utal, hogy a részindexek közül a – beszerzési vezetők látásmódját érzékeltető – beszerzési mennyiség index és a hozzá kapcsolódó vásárolt készletek index 6 százalékpont körül veszített értékéből.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.