szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Permira kockázati tőkealapba tartozó luxembourgi bejegyzésű Kikkolux befejezte a BorsodChem átvilágítását, aminek eredményeként fenntartja vételi szándékát, és a nyilvános vételi ajánlatot a finanszírozási tárgyalások függvényében teszi meg – közölte a BorsodChem kedden a BÉT honlapján a Kikkolux tájékoztatására hivatkozva.

A Kikkolux július 6-án kötött vételi opciós megállapodást a BorsodChem összesen 52 százalékát birtokló két nagy tulajdonosával, a Rahimkulov érdekeltségű Firthlion Limiteddel és a Vienna Capital Partners (VCP) csoporttal. A részvényenként 3000 forintos vételáron kötött vételi opciót a Kikkolux október 31-ig gyakorolhatja. A nyilvános vételi ajánlati ár a Permira korábbi közlése szerint, szintén részvényenként 3000 forint lesz.

A Kikkolux pénzügyi-gazdasági, számviteli, adó, jogi, biztosítási, műszaki és környezetvédelmi szempontból végezte el az átvilágítást – áll a BorsodChem közleményében. A cég július elején arról adott tájékoztatást, hogy a Kikkolux bemutatta a BorsodChem igazgatóságának azokat a támogató leveleket, amelyeket a Royal Bank of Scotland, a Lehman Brothers Europe Limited és az HSBC Bank bocsátott ki. A kazincbarcikai vegyipari cég igazgatósága akkor járult hozzá ahhoz, hogy a pénzügyi befektető a saját költségén átvilágítsa a BorsodChemet.

A két fő tulajdonos akkor fogadja el a Kikkolux vételi opcióját az októberi határidőig, ha addig a Kikkolux nyilvános vételi ajánlatot tesz a többi BorsodChem részvényre. A Firthlion Limited 26,158 százaléknyi, a VCP 21,83 százaléknyi BorsodChem részvényre kötötte meg a feltételes eladási szerződést.

Thomas Jetter, a 20 milliárd euró értékű vagyont kezelő Permira partnere július 12-én budapesti sajtótájékoztatóján közölte: ha a Kikkolux 90 százalék feletti részesedést szerez a BorsodChemben, akkor kezdeményezik a részvények tőzsdei kivezetését.

A partner elmondta azt is, hogy a tranzakciót hitelből finanszíroznák, és azt ráterhelnék a BorsodChemre. Thomas Jetter akkor a 3000 forintos részvényenkénti vételárat indokoltnak és jónak nevezte és megerősítette, hogy a nyilvános vételi ajánlatot is ezen az áron teszik meg.

A Standard and Poor,s hitelminősítő intézet július közepén jelentette be, hogy negatív kilátással figyelőlistára vette a BorsodChem "BB" szintű, befektetési kategória alatti hosszú futamú cégadósi besorolását. Az S and P bejelentése szerint a lépés tükrözi a cégnek azt az aggályát, hogy a tranzakció megvalósulása esetén a BorsodChemre potenciálisan nagyobb adósságteher nehezedne.

Thomas Jetter elmondta: támogatják a BorsodChem már korábban bejelentett stratégiáját és beruházási programját. A BorsodChem a hétfői tőzsdenapot 52 heti csúcson, 2895 forinton, a péntekinél 45 forinttal drágábban zárta, de a forgalma alig érte el a 47 millió forintot. Az elmúlt 52 hétben a részvény legalacsonyabb árfolyama 2006 forint volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Gazdaság

Opciós vételi megállapodást kötött a BorsodChem

A luxembourgi bejegyzésű Kikkolux július 6-án vételi opciós megállapodást kötött a BorsodChem 52 százaléknyi szavazó részvényét birtokló két nagy tulajdonosával, a Rahimkulov érdekeltségű Firthlion Limiteddel és a Vienna Capital Partners csoporttal.

MTI Gazdaság

Lemondott a BorsodChem vezérigazgatója

Lemondottigazgatósági tagságáról Kovács F. László, a BorsodChem Rt. vezérigazgatója április 21-i hatállyal, és ezzel egyidejűleg közös megegyezéssel megszűnik munkaviszonya a társaságnál - közölte a BorsodChem a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

MTI Gazdaság

A Rahimkulov-klán újabb tagja a BorsodChem igazgatóságában

A BorsodChem pénteki rendkívüli közgyűlése az igazgatóság tagjává választotta Timur Rahimkulovot, a társaságban 10 százalékot meghaladó részesedéssel rendelkező Firthlion Limited képviselőjét - közölte a BorsodChem a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az új it tag megbízatása 2008. április 30-ig szól.

MTI Gazdaság

Rahimkulov tíz százalék felett a BorsodChemben

Megdet Rahimkulov és családjának közvetett tulajdona 12,32 százalékra emelkedett a BorsodChem Rt.-ben, miután a Londonban bejegyzett Firthlion Limited 4 millió 167 500 darab BorsodChem részvényt vásárolt.