Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Mivel a repülőjegyek árainak csak egyes részeit közölte a reklámjaiban, 50 millió forint bírsággal sújtotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa szerdán a SkyEurope Airlines Hungary Kft.-t.
A GVH megállapította, hogy a SkyEurope Airlines Hungary Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított a 2005-ben és 2006-ban kifejtett reklámtevékenysége során. A légitársaság az általa értékesített repülőjegyek fogyasztók által fizetendő ellenértékének egyes elemeit (például hogy a jegy csak egy útra szól és nem tartalmazza a repülőtéri illetéket, továbbá csak bizonyos járatokra érvényes) nem tette tájékoztatása részévé. Ráadásul az árközlés helyes értelmezéséhez szükséges információkat lényegesen kisebb méretű betűkkel tette közzé, amivel megnehezítette ajánlatának valós megítélését. Jogellenesnek minősült továbbá a SkyEurope által 2005-ben az egyik napilapban alkalmazott "a legtöbb járat a legjobb áron" szlogen is, ugyanis a vállalkozás nem bizonyította annak valóságtartalmát.
A SkyEurope Airlines Hungary Kft. jogsértő magatartásáért 50 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles. A bírság összegének megállapítása során a GVH a SkyEurope-nak a jogsértő reklámok megjelentetésével kapcsolatban tett kiadásait tartotta szem előtt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.