Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az új EU-tagok euróövezeti csatlakozását nem szükséges felgyorsítani, mondta az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, Joaquín Almunia pénteken Madridban újságíróknak.
Magyar euro. Meg kell küzdeni érte © sulinet.hu |
A szlovák kormány még ragaszkodik az eredeti, 2009-es eurócsatlakozási céldátumhoz, és a Szlovák Nemzeti Bank ütemes szigorítással igyekszik elérni, hogy teljesíthető legyen az inflációs feltétel. Szlovákia tavaly, november 26-i hatállyal belépett az „euró előszobáját” jelentő ERM-II. átváltási rendszerbe, holott korábban csak ez év közepére tervezték ezt. Az ERM-II-ben a szlovák koronát 38,4550/eurós (280,75 forint) sávközépen kötötték az euróhoz.
Jóllehet az államháztartás legnagyobb tétele, a központi költségvetés egyelőre jól alakul Szlovákiában, a központi bank mégis indokoltnak tartja az óvatosságot a továbbra is erős gazdasági növekedéssel összefüggő inflációs kockázatok, a térségi politikai bizonytalanság és a kormány várható szociális intézkedései miatt. A központi bankot az infláció izgatja a legjobban, a tavaszi litván példa miatt: Litvániát minimális inflációs „elcsúszás” miatt nem fogadták be az euróövezetbe.
Szlovákia már jövőre a 3 százalékos euróövezeti küszöbérték alá, 2,9 százalékra szeretné leszorítani államháztartási hiányának a GDP-hez mért arányát, beszámítva a nyugdíjreformot is. 2008-ra 2,4 százalékos, 2009-re 1,9 százalékos államháztartási hiányt tervez most a szlovák kormány.
Idén a szlovák államháztartás hiányát a nyugdíjreformmal együtt 4,2 százalékra teszi a kormány terve. A szlovák statisztikai hivatal a múlt héten „legföljebb 3,35 százalékot” valószínűsített erre az évre nyugdíjreformmal együtt. A bizonytalanságra a másik oldalról azonban jellemző, hogy a központi bank viszont, látva az új szlovák kormány szociális terveit, idénre 7,0 százalékot, jövőre 4,3 százalékot, 2008-ra 4,1 százalékot jósolt még július végén, szintén nyugdíjreformmal együtt.
Litvánia új céldátuma az euró bevezetésére 2010, de ha a feltételek teljesítése kedvezően alakul, akkor már 2009-ben szeretnék euróra váltani a nemzeti valutát. Litvánia eredetileg jövő januárban szeretett volna csatlakozni az euróövezethez, de az EU pénzügyminiszteri tanácsa májusban úgy döntött, ez még korai lenne, mert Litvániában nem biztosított az euróövezeti tagsághoz szükséges inflációs szint tartóssága.
Az euróövezeti csatlakozás szabályait már annyiszor áthágták, hogy az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) példát akart mutatni a szigorra, amikor elutasította Litvánia jelentkezését a jövő évi euróövezeti csatlakozásra.
Ám Litvánia nem csak azért lett vesztes, mert kis országgal könnyű példát statuálni. Litvániában azért viszonylag gyors – de a döntés idején 2,4 százalékos euróövezeti átlagnál nem számottevően gyorsabb – az infláció, mert a gazdaság évi 6-7 százalékkal nő, csakúgy, mint Szlovákiában vagy Csehországban, miközben az euróövezetben már most is nagyok a különbségek. Olaszország GDP-je tavaly gyakorlatilag nem nőtt, a német gazdaság 0,9 százalékkal bővült, a skála másik végén Írország 4,7 százalékos ütemet produkált tavaly.
Ha még nagyobb különbségek kerülnek az euróövezetbe, akkor az EKB egységes kamata gyakorlatilag megfojthatná a kis GDP-növekedésű, kis inflációjú országokat, mindenekelőtt Németországot.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.