Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Magyarországon viszonylag állandó a megtakarításokkal rendelkezők aránya – derült ki a GfK Hungária Pénzpiaci Adatszolgáltatások felmérésének legfrissebb eredményeiből. Megtakarítással legnagyobb arányban az Észak-alföldi régióban élők rendelkeznek. A többség váratlan kiadásokra tartalékol, a hiteltermékek közül pedig továbbra is a lakásra fordítható kölcsönök a legnépszerűbbek.
A 2006. szeptember-októberi adatok szerint a havi rendszeres kiadások fedezése után megtakarítások kal a háztartások 27 százaléka rendelkezik. Ez az arány mintegy megegyezik a 2005. november-decemberben mért aránnyal.
A megtakarítással rendelkezők regionális eloszlását vizsgálva kiderül, hogy legtöbben a Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megyét magába foglaló Észak-alföldi régióban rendelkeznek (40,3 százalék). Az országos lista második helyét a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyét jelző Nyugat-dunántúli régió foglalja el (37,5 százalék). A harmadik helyen pedig – az első kettőtől már jelentősebb lemaradással – a Közép-dunántúli régió áll (26,4 százalék) Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyével.
A megtakarítással rendelkező válaszadók közül a többség váratlan kiadásokra tartalékolnak (23 százalék), ami mintegy két százalékos növekedést jelent az előző időszakhoz képest. A megtakarítási célok közül második legnépszerűbb a gyermekük jövőjének biztosítása: a megkérdezettek 17 százaléka – az előző méréshez képest 3 százalékkal kevesebben – e célból tesz félre. A városi ABC státuszúak körében az elsődleges megtakarítási célok sorrendje most az országos átlaghoz hasonlóan alakul, míg korábban a gyermekük jövőjére való takarékoskodás volt e csoport számára a legfőbb szempont. Általános tendencia azonban, hogy úgy a teljes lakosság, mint a megkérdezettek vagyonosabb fele egyre kevésbé tartalékol cél nélkül.
A kutatás kitért a hiteligénylők preferenciáinak vizsgálatára is. Az eredmények szerint míg 2006 júniusában a lakosság 16,5 százaléka átlagosan 1,27 hitelterméket igényelt, addig ez az arány 2006 szeptemberében megváltozott: a lakosság 13 százaléka 1,22 hitelterméket vett igénybe. A hitelfelvevők leggyakrabban lakáshitelért folyamodnak a bankokhoz: arányuk 2006. júniusához képest (22 százalék) szeptemberben 2 százalékkal csökkent. A lakáshitelt igénylők körében – talán nem meglepő –, hogy legnagyobb arányban a 30-49 éves korosztály képviselteti magát. Folyószámlahitelt 1 százalékkal kevesebben (június: 21 százalék), személyi kölcsönt pedig 1 százalékkal többen igényeltek szeptemberben. Nem változott a két vizsgált időszak között a hitelkártya keretét használók (13 százalék), a gépkocsi-hitelt (11 százalék) és áruvásárlási kölcsönt igénylők (11 százalék) aránya.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.