Szapáry György a Pénzügyi szemle című folyóiratban kritikával illeti, hogy 2003 második felétől a magyar gazdaság ugyan rendkívül kedvező globális környezetben működött, ezt a „kegyelmi” állapotot – amit az alacsony globális piaci hosszú hozamok és a kockázati felár csökkenése jelentett – azonban nem használta fel költségvetési pozíciójának javítására. Ellenkezőleg, a kedvező külső finanszírozási kondíciók erőteljesen expanzív fiskális politikával társultak – mutat rá.

Hozzáteszi, hogy miután a legnagyobb központi bankok 2005-2006-ban kamatemelésbe kezdtek, a kockázati étvágy a feltörekvő piacok iránt csökkenni kezdett. Így a 2006-ban induló kiigazítás már sokkal kedvezőtlenebb nemzetközi környezetben fogja elérni negatív keresleti hatásának csúcsát.

Kevésbé expanzív fiskális politikával, illetve korábban végrehajtott hiánycsökkentő intézkedésekkel jóval kisebb kiigazításra lenne szükség, ami alacsonyabb kereslet-visszaesés és növekedési áldozat mellett lenne végrehajtható – vélekedik.

Szapáry György szerint a monetáris politika a kiigazítás bejelentését követően új kihívásokkal nézett szembe, amit az akkori gyenge forint árfolyammal és emelkedő hozamokkal indokolt.

Tanulmányában a jegybank alelnöke bírálja, hogy a kiigazító lépések számottevő részben a költségvetés bevételi oldalára irányulnak és komoly inflációs hatással járnak, míg a kiadási oldalt érintő intézkedések hosszú távú fenntarthatóságát a szakember megkérdőjelezi.

A kialakult helyzet felvet egy kérdést, nevezetesen hogy a monetáris politika szempontjából mi a helyes reakció abban az esetben, ha a költségvetési politika erős túlköltekezése nagy mértékű folyó fizetésimérleg hiányt okoz – írja. Megjegyzi: ha a jegybank a kamatszint alacsonyan tartásával és a forint árfolyamának komolyabb mértékű gyengülése tolerálásával kísérelné meg a költségvetés konszolidálásának támogatását, nagy valószínűség szerint a helyzet tovább romlana, újabb inflációs spirálba sodródna a gazdaság.

Szapáry György ezért úgy véli, hogy a jegybank a fiskális politikát úgy tudja leginkább támogatni, ha saját hitelességének megőrzésére és inflációs céljának elérésére törekszik. Ezen túl csak a következetes kommunikáción alapuló meggyőzés eszközével próbálhatja felhívni a figyelmet a túlzott hiány fenntarthatatlanságára és az elkerülhetetlen korrekció várható költségeire – szögezi le. A jegybankár szerint a hiteles kommunikációhoz tartozik az is, hogy a jegybank mindig igyekszik bemutatni a költségvetés valós helyzetét, akkor is, ha ez nem mindig vált ki egyértelmű lelkesedést.