Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Ryanair olcsó jegyeket árusító fapados légitársaság kedden bejelentette, hogy pert kezdeményez az Európai Bíróságon az Európai Bizottság, az unió kormányzata ellen, amiért az elmulasztott intézkedni több légitársaság állami támogatása ügyében.
A Ryanair közölte, hogy már több mint egy éve kezdeményeztek eljárást az uniónál az Air France, a Lufthansa, az Alitalia és az Olympic Airways állami támogatása ügyében, de a bizottság e panaszokra nem reagált. A légitársaságok ellen benyújtott panaszok több százmillió eurós nagyságrendű állami támogatásról szólnak, amit a francia, német, olasz és a görög kormány nyújtott a nemzeti légitársaságoknak. Bár a Ryanair többször is felszólította az unió bizottságát, vizsgálja ki a panaszokat, a bizottság ezt elmulasztotta megtenni.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.