Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Microsoft Magyarország ellen erőfölénnyel való visszaélés miatt: a gyanú szerint a cég olyan feltételeket szab a kereskedők számára, hogy azok ne legyenek érdekeltek más cég szoftvereinek árusításában.
A Microsoft a sajtóhírt megerősítve az MTI-vel közölte: a GVH hivatalból indított vizsgálatot a vállalatnál. A Microsoft a versenyhivatallal mindenben együttműködik, hiszen közös érdek, hogy a piaci erőfölénnyel való visszaélés vádját minél előbb tisztázzuk - fejtette ki a társaság illetékese
A cég a bejelentő kilétéről - Open SKM Agency Kft. - a sajtóból értesült. A vállalat közölte: a versenyhivatal megkapta tőle az üggyel kapcsolatos szerződéseket és egyéb dokumentumokat, s nincs tudomása arról, hogy az átvizsgált iratok alapján bárki is törvénysértés lehetőségét vetette volna fel. Hasonló akciók nem zajlanak egyetlen európai országban sem a Microsoft ellen - közölte a cég.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Magyar Péter magára vette.