Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem érkezett bejelentés a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) nyilvános ajánlattételről a Mol részvényekre pénteken a hivatali munkaidő végéig – közölte a hivatal.
A PSZÁF közleménye szerint a "mai napon, azaz 2007. július 27-én egyes sajtóorgánumokban és hírportálokon megjelent hírekkel ellentétben, a Felügyelet hivatali idejének végéig, - 2007. július 27. 14.00 óráig - nem érkezett a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt-re vonatkozó nyilvános vételi ajánlat megtételére irányuló hivatalos bejelentés, kérelem".
A Reuters hírügynökség "magas rangú" kormányforrásra hivatkozva” péntek reggel arról tájékoztatott, hogy az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat nyilvános ajánlatot tesz a Mol Nyrt. Egészére. Az OMV szóvivője, Bettina Gneisz-Al-Ani, cáfolta az értesülést.
A Miniszterelnöki Hivatalban, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban és a Pénzügyminisztériumban a magyarországi illetékeseknek sem volt tudomásuk a hírügynökségi értesülés forrásáról.
Az OMV június 25-én jelentette be, hogy piaci részvényvásárlásokkal 18,6 százalékra növelte a részesedését a Molban az addigi 10 százalékról. Az OMV azóta nem vett több Mol-részvényt, és "további részvények vételéről nem is született döntés", mondta az OMV szóvivője.
A Mol részvények árfolyama az általános negatív piaci hangulat ellenére 2,8 százalékot, 800 forintot emelkedett pénteken a tőzsdén. A társaság részvényei délután 29 400 forinton forogtak, hatalmas, 53 milliárd forintos forgalomban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.