Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az államháztartásihiány várhatóan a GDP 2,7 százaléka lesz, a tervezett 2,9 százalék helyett, így még inkább teljesíti a 3 százalékos euróövezeti feltételeket – idézte a szlovák pénzügyminisztérium egy dokumentumát a Sme című pozsonyi lap a hétvégén.
Ez segíteni fogja Szlovákiát jövőre, amikor az Európai Bizottság megvizsgálja jelentkezését az euróövezetbe. Északi szomszédunk 2009. januártól akarja bevezetni a közös pénzt.
Az államháztartási hiány 48,8 milliárd koronának ígérkezik a tervezett 52,8 milliárd helyett, a pénzügyminisztérium mostani becslése szerint, a még erre az évre tervezett kormányzati intézkedések eredményeképp. A minisztérium szerint nagyobbak az adóbevételek a vártnál, és kisebb az adósságszolgálati teher. Megfigyelők azt is megjegyzik, hogy Robert Fico miniszterelnök már számos jóléti ígérettől visszatáncolt a tavalyi választási győzelemhez vezető programjához képest.
Szakértők szerint a GDP-arányos hiány csökkenését az is támogatja, hogy a gazdasági növekedés az idén várhatóan meghaladja a tavalyi, 8,3 százalékos rekord ütemet is.
Az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, Joaquin Almunia e hónap közepén úgy nyilatkozott Pozsonyban, hogy reméli, eredményre vezetnek Szlovákia erősfeszítései a 2009-es euróövezeti csatlakozás elérésére. Pozsonyi sajtóértekezletén a brüsszeli bizottság illetékes tagja megállapította, hogy a szlovák gazdaság nagyszerűen fejlődik, azonban ezt ki kell használni az államháztartási hiány csökkentésére a jövő évben, nehogy a közkiadások inflációs veszélyt, elcsúszást okozzanak.
A szlovák gazdaság most és a következő években egyaránt nagy növekedésre van "ítélve", elsősorban a nyugati beruházásokkal táplált autóipar meredek felfutása miatt. Szlovákiában 2008-ban vagy legkésőbb 2009-ben már körülbelül 800 ezer autót gyártanak. Ezzel egy főre számítva Szlovákia a világ legnagyobb autóipari "hatalma" lesz. Az infláció barátságos – májusban a tizenkét havi infláció, EU-szabvány szerint számolva, 1,5 százalékra csökkent az áprilisi 2,0 százalékról és júniusban is annyi maradt –, és a korona erős.
Sokévi nadrágszíjmeghúzás után a lakossági fogyasztás gyorsulva nőtt, de a béremelkedés kisebb a vártnál, és mivel a növekedést főleg az export táplálja, így az infláció részéről továbbra sincs veszélyben Szlovákia 2009-re tervezett euróövezeti csatlakozása, állapította meg a szlovák központi bank korábban. A Szlovák Nemzeti Bank az idén eddig kétszer csökkentette alapkamatát, március végén és április végén negyed-negyed ponttal, azóta nem mozdult 4,25 százalékról.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hónap legnagyobb támadását vitte véghez az orosz légierő Ukrajna ellen csütörtökön. Munkácson egy amerikai tulajdonú üzemet találtak el, Lvivben halálos áldozatot is követeltek a csapások.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Magyar Péter magára vette.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.