Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem változott a forint/euró kurzus, az eurót csütörtökön kilenc óra után 251,80/90 forinton jegyezték, gyakorlatilag azonos szinten a szerda délutáni árfolyammal.
A piacot nyugodtnak írták le a kereskedők, akik szerint a belátható jövőben aligha kell arra számítani, hogy az árfolyam kitörne a 250-255 forintos sávból.
Csütörtök reggel a dollár/forint árfolyam 184,30/40 volt a szerdai 183,50/60 után.
A nap során öt éves államkötvényből 45 milliárd forint, tíz évesből pedig 40 milliárd forint értékben kínál vételre az ÁKK. Az aukció kimenetele látleletet adhat majd a piacról: az előzetes helyzetelemzés szerint ugyanis a belföldi befektetők "tele vannak", a külföldiek pedig - bár az állampapírpiacról nem menekülnek - a pozícióik fedezésére használt kamat-swap ügyletekből igyekeznek kiszállni, így kérdéses kik és milyen áron jelentkeznek majd vásárlásra. A várt kamatszintek mindenesetre az öt éves papírnál 6,90 százalék, a tíz éves esetében pedig 6,75 százalék.
Nincs jelentős mozgás a kamatpiacokon, a már ébredező rövidebb határidőkre sem kötöttek váratlan üzleteket: az overnight kamatszint 7,60/90 százalék, egyelőre meglehetősen széles; technikai okok (a külföldiek kissé drágább pozíció-fedezési lehetősége) magyarázzák a T/N kamatok valamivel magasabb szintjét, ami jelenleg 8 százalék körül alakul.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.