Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első félévi adózott nyeresége 1,718 milliárd forint volt az idén, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,449 milliárd forintot tett ki - közölte a tőzsde a honlapján hétfőn.
A tőzsdei tevékenység bevételei 1,923 milliárd forintot értek el az év első hat hónapjában, szemben a 2006. első félévi 1,629 milliárd forinttal. A tőzsde működési költségei mintegy 935 millió forintra rúgtak, míg tavaly az első félévben 802 millió forintot tettek ki.
A tőzsdei tevékenység eredménye 998 millió forint volt az idén, egy évvel korábban pedig 838 millió forint.
A pénzügyi műveletek eredménye 964 millió forinttal növelte az adó előtti profitot, ami 1,962 millió forint volt az idén az első félévben. A bázisidőszak pénzügyi eredménye 611 millió forint volt.
A tőzsde tavaly még mentesült az adófizetés alól - kivéve a szeptembertől fizetendő 4 százalékos szolidaritási adót - így a tavalyi első féléves adózás előtti eredmény megegyezett az adózás utánival. Az adóterhek 2007 első félévében 244 millió forintot tettek ki. A BÉT tavalyi teljes évi adózott nyeresége 2,398 milliárd forint volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.