Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Visszahívja a boltokból a Friesland Hungária Zrt. a sárgabarackos ízesítésű Túróvarázs nevű termékeit és a sárgabarackos ízesítésű Krémes duó elnevezésű krémtúróit – közölte a társaság. Várhatóan már péntekre lekerülnek a boltok polcairól a termékek.
A Friesland Hungária Zrt. két termékét szerdán kezdték vizsgálni az élelmiszerbiztonsági szakemberek, mivel alapos gyanú merült fel, hogy ezekben a tejdesszertekbe kerülhetett abból a Csehországból származó sárgabarack-lekvárból, amely esetleg dioxinnal szennyeződhetett a lekvár guargumi-tartalma miatt.
A lépés célja, hogy a szükséges vizsgálatok elkészültéig a fogyasztók a legnagyobb biztonságban érezhessék magukat - indokolja a termékek visszavonását a vállalat.
A cég közleményében emlékeztet: július végén vált ismertté, hogy dioxinnal szennyezett guargumi-szállítmány érkezett Európába, és feltételezhető, hogy a Magyarországon forgalmazott élelmiszerekbe is jutott belőle. Az alapanyag-beszállítótól kapott jelzések alapján a Friesland Hungária Zrt. augusztus elején az EU előírásának megfelelően önbejelentést tett a sárgabarackos Túróvarázsra és a sárgabarackos ízesítésű Krémes Duó krémtúróra vonatkozóan.
Az Országos Élelmiszervizsgáló Intézetben (OÉVI) végzett ellenőrzések eredményeinek megérkezéséig a fogyasztók megnyugtatása érdekében a cég menedzsmentje szükségesnek látta, hogy visszahívják a sárgabarackos ízesítésű Túróvarázst és a sárgabarackos ízesítésű Krémes duót.
A Friesland Hungária a vállalati irányelveknek megfelelően rendszeresen ellenőrzi a termékeit illetve az általa vásárolt alapanyagokat, és eddig minden eredmény negatív volt - jegyzi meg a cég közleményében. A társaság a most vizsgált tejdesszertek esetében is megnyugtató eredményre számít.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.