Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.122,83 pontos, 4,16 százalékos eséssel, 25.894,59 ponton zárt csütörtökön. Utoljára május végén volt ezen a szinten az index. A július 23-iki 30.118 pontos csúcs óta több mint 4 200 pontot, 14 százalékot esett a BUX.
A részvénypiac forgalma csütörtökön megközelítette a 76 milliárd forintot, aminek döntő részét az OTP és a Mol kereskedése adta. A vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb veszteséget az OTP szenvedte el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 123,33 ponttal, 3,65 százalékkal 3.257,69 pontra esett.
A jelzáloghitel-piaci pánik miatt a befektetők világszerte menekülnek a bankszektorból, ennek esett áldozatul az OTP, a papír közel 8 százalékos esése ennek a következménye - mondta Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek.
A Mol piacán a kereskedő szerint továbbra is van vételi érdeklődés, elsősorban a társaság saját részvény vásárlásai miatt, de feltehetően az OMV vásárlásai is élénkülnek.
Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek úgy nyilatkozott: a jövőben sem zárható ki, hogy az osztrák olajcég kis mennyiségben további Mol-részvényeket vásárol megfelelő áron a piacon. Ruttenstorfer szerint az OMV részesedése a Molban 18,9 százalék - a korábban közölt 18,6 százalékkal szemben - és ennek része az az 5,94 százaléknyi Mol-részvénycsomag, amelyet a Bank Austria Creditanstalt AG (BA-CA) közvetítésével vásárolt a nyár elején.
Nyári Zsolt a többi vezető papírral kapcsolatban kifejtette: a Magyar Telekom azért gyengült mindössze 10 forintot, mert a befektetők elsősorban osztalékpapírként tartják számon a részvényt. A Richter pedig - amely 2,7 százalékkal csökkent - jobban is teljesíthetett volna a forint jelentős gyengülése miatt.
A kereskedő szerint a magyar börze egyértelműen a nemzetközi tőkepiaci hangulatnak van kitéve, a további mozgását is a külföldi tőzsdék, és elsősorban az amerikai részvénypiac mozgása határozza meg.
Az OTP 720 forintot, 7,73 százalékot esett, 8 600 forintot ért a kereskedés végén, forgalma 38,4 milliárd forintot tett ki.
A Mol árfolyama 645 forinttal, 2,46 százalékkal 25 605 forintra csökkent, az olajrészvényre 25,8 milliárd forint értékben születtek üzletek.
A Richter részvények értéke 1 005 forinttal, 2,73 százalékkal 35 800 forintra csökkent, 5,5 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom 10 forinttal, 1,08 százalékkal gyengült, 920 forinton zárt, forgalma meghaladta a 2,8 milliárd forintot.
Az Egis 1 040 forintos, 4,8 százalékos csökkenéssel, 20 610 forinton zárt, forgalma mintegy 260 millió forint volt.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.