Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 336,43 pontos csökkenéssel, 25 558,16 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 1,30 százalékos gyengülést jelent.
A részvénypiacon 79,9 milliárd forint értékben születtek üzletek, a legnagyobb forgalmuk az OTP részvényeknek volt. A vezető papírok a napközbeni átmeneti erősödés után végül gyengüléssel zárták a napot. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX kis mértékben erősödött, 6,44 ponttal, 0,20 százalékkal 3.264,13 pontra emelkedett az értéke.
Volatilis napot zárt a tőzsde. A kereskedés elején negatív volt a hangulat, délután viszont jelentős pozitív reakciót váltott ki, hogy az amerikai Fed csökkentette a bankoknak nyújtott hitelkamatát - mondta Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője.
Az amerikai Fed pénteken váratlanul fél százalékponttal 5,75 százalékosra csökkentette diszkont rátáját, azt a kamatot, amit közvetlen hiteleire a bankok felé számol fel. A Fed alapkamata továbbra is 5,25 százalék. A Fed lépésére hirtelen fölugrottak a tőzsdeindexek, a BUX is pozitív sávba került, de végül csökkenéssel zárt. A magyar piacon leginkább az OTP árfolyamán volt nyomon követhető a hangulat változása - fejtette ki az elemző. A bankpapír napközbeni legalacsonyabb és legmagasabb ára között közel 700 forint volt a különbség.
A szakértő szerint a Fed kamatenyhítése rövid távon pozitív hatással lesz a piacokra, átmenetileg csökkentheti a likviditási gondokat, de nagy kérdés, hogy meddig tart a kedvező hangulat. Az alapvető problémák ugyanis, amelyek kiváltották a hitelpiaci válságot, ezzel még nem oldódtak meg. Az elemző véleménye szerint a lépés inkább csak üzenet értékű a piacok számára.
Az OTP részvények ára napközben 8.290 forintig süllyedt, majd a délutáni pozitív fordulatban kilencezer forint közelébe emelkedett, végül 8553 forinton állapodott meg. Ez 47 forinttal, 0,55 százalékkal marad el az előző napi záróártól. A bankpapír forgalma meghaladta a 47 milliárd forintot. A Mol 385 forintos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 25 220 forinton fejezte be a kereskedést, a papír forgalma 18,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom részvények ára 28 forinttal, 3,04 százalékkal 892 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forint volt. A Richter 700 forinttal, 1,96 százalékkal 35 100 forintra csökkent, a gyógyszergyár részvényei 6,4 milliárd forint értékben forogtak. Az Egis viszont 580 forintos, 2,81 százalékos erősödéssel, 21 190 forinton zárta a kereskedést, forgalma 660 millió forint volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.