Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Távozik posztjáról Somosi László, a pécsi hőerőművet üzemeltető Pannonpower Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Somosi László a jövőben stratégiai pozícióba kerül a francia Dalkia cégcsoportban, a Pannonpower Holding Zrt. többségi tulajdonosánál - erősítették a vállalat képviselői, a távozás részleteiről és a lehetséges új vezető személyéről azonban többet nem közöltek. Azt mondták, minderről jövő hét szerdai, pécsi sajtótájékoztatójukon kívánnak beszámolni.
A Pannonpower Holding Zrt., 190 megawattos biomassza és gáztüzelésű erőművéből közületi és lakossági fogyasztók számára szállít hő- és villamos energiát. A társaság 350 alkalmazottat foglalkoztat, tavalyi árbevétele elérte a 18 milliárd forintot, nyeresége pedig 200-300 millió forint között volt. Somosi László, a Pannonpower elnök-vezérigazgatója korábban elmondta: a pécsi erőműben mintegy 30 milliárd forintból a meglévő kettő mellett további két új biomassza-blokk üzembe helyezését tervezik, amelyek 2010-től a még működő két gázüzemű berendezést váltanák fel. A modernizációval az évi 300 gigawattóra áramtermelésük 800 gigawattórára növekedne. Ezen kívül biztosítani tudnák Pécs zöld távhőellátását, amely a távhő-díjak mérséklését eredményezné.
Somosi László két hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a Pannonpower 2008-tól megkezdi a fásszárú energianövények nagyüzemi termesztetését. A vállalat Baranya, Somogy és Tolna megyében szerződéseket köt gazdálkodókkal, hogy 2000 hektár összterületen energianyárt termesszenek. A beruházásra a cég 800 millió forintot költ. Magyarázata szerint az energianövények telepítésére a pécsi erőmű biomassza blokkjainak tüzelőanyaggal való ellátása, illetve a tűzifa fokozatos kiváltása miatt van szükség, amely jelenleg a biomassza-blokk összes fűtőanyagának 70 százaléka.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.