Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 277,76 pontos emelkedéssel, 27.404,17 ponton zárt pénteken, a csütörtöki záró értékhez képest ez százalékos 1,02 erősödés. A részvénypiac forgalma 50,8 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.
Az MTI által megkérdezett szakértők elmondták, hogy a nemzetközi hitelminősítő intézet, a Morgan Stanley indexében, az MSCI-ben csökkentették a Mol súlyát. A bejelentést követően nagyobb eladók jelentek meg a Molban - mondta Keresztesi Andrea, a KBC Securities értékesítési vezetője.
Azzal, hogy az indexben csökkent a Mol súlya, több alapkezelő mérsékelte a részvényt portfoliójában.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy a régióban is, Nyugat-Európában is erősödéssel zártak a tőzsdék. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 18,84 ponttal, 0,56 százalékkal 3.407,72 pontra emelkedett.
A Mol árfolyama 445 forinttal, 1,63 százalékkal 26.800 forintra csökkent, forgalma 23,5 milliárd forint volt. Az OTP részvények ára több mint 14,8 milliárd forintos forgalom mellett 250 forinttal, 2,72 százalékkal 9.450 forintra emelkedett.
A Richter 1.005 forinttal, 2,79 százalékkal 37.000 forintra drágult, forgalma meghaladta a 3 milliárd forint volt. Szektortársa, az Egis 322,25 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,15 százalékkal 22.900 forintra gyengült.
A Magyar Telekom árfolyama 2,16 milliárd forintos forgalomban 21 forinttal, 2,29 százalékkal 938 forintra nőtt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.