Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kínával közös kockázatitőke-alap létrehozását szeretné elérni Kóka János az egymás országában megvalósuló beruházások, főleg a kis- és középvállalkozások közös projektjeinek támogatására.
A Pekingben tárgyaló gazdasági és közlekedési miniszter elmondta, hogy a kínai és a magyar fejlesztési bank akár több millió dollárt is befektethetne az alapba. Kínának már van közös kockázati tőke alapja Svájccal és Ausztriával, és azt szeretnénk, ha a kelet-közép-európai országok közül elsőként Magyarországgal jönne létre ilyen alap - mondta a miniszter hétfőn Pekingben, ahol főként informatikai, technológiai és energetikai cégekkel tárgyalt egy kínai-magyar Gazdasági és Üzleti Fórumon a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezette kormánydelegáció tagjaként.
Kóka Jánosnak eltökélt szándéka a kockázatitőke-alapra vonatkozó terv keresztülvitele, és azt szeretné, ha a téma már szerepelne a következő gazdasági vegyesbizottsági ülésen.
A kínai nagyvállalatok vezetőivel folytatott megbeszéléseken a technológiai fejlesztések és befektetések ösztönzésének lehetőségeiről, konkrét esetekben szolgáltató-központok Magyarországra telepítéséről volt szó.
Az utóbbi időben a szolgáltató-központokban voltunk a legsikeresebbek - mondta a miniszter a távirati irodának.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.