Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Minden energiatermelő cégre kivetné a kormány a Robin Hood-adót – nyilatkozta Veres János pénzügyminiszter az MTI-nek. A sarc jövőre azokra a cégekre vonatkozna, amelyeknek az energia előállításból származó árbevétele 50 százaléknál nagyobb.
A pénzügyminiszter szerint a kormány tervei szerint ebből az adónemből 2009-ben 30 milliárd forint folyna be. Idén a távhő-kompenzáció támogatására 3 milliárd forintot költ a kabinet, ezt a pénzt a költségvetési tartalékból csoportosítja át - tette hozzá Veres János.
A kormány még hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a távhő-támogatásról szóló törvényjavaslatot.
Az MTI információi szerint a törvényjavaslat három elemet tartalmaz: a távhő-kompenzáció rendszerét, energiatakarékossághoz támogatási lehetőségeket, valamint az energiaterelők megadóztatását. Az indítvány szerint a Robin Hood-adót meghatározott ideig, 2010 decemberéig kellene fizetnie ezeknek a cégeknek.
A törvény jövő január 1-jétől lépne hatályba, a távhő-támogatás idei kérdéseit a kormány egy rendeletben szabályozza, amelyről a szerdai ülésen tárgyalnak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Az új uniós költségvetés kimagaslóan sok pénzt juttatna Magyarországnak, de mivel Ukrajna is kaphat EU-támogatást, Orbán Viktor elutasítja a javaslatot.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.