szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Londoni elemzések szerint Amerika a banki mentőakcióval irányt vett a gazdaságtörténet első, ezermilliárd dolláros államháztartási hiánya felé.

Hank Paulson amerikai pénzügyminiszter a bankfinanszírozás és a tőzsdei árfolyamok teljes összeomlásával fenyegető likviditási válság csúcspontján állt elő tervével, amelynek alapján az amerikai kormány 700 milliárd dolláros csekket kér a törvényhozástól, kivásárlandó a bankrendszerből a befulladt jelzálog-kötelezettségeket is tartalmazó rossz pénzpiaci portfoliókat.

E mélyen strukturált, összetett befektetési termékcsomagok majdani piaci értékét megbecsülni is nehéz. Elvileg az amerikai kormány akár nyereséggel is kijöhet a tranzakcióból, ha a súlyos bizalmi és értékvesztési válságot átélő amerikai ingatlanpiac magára talál, és a kockázatterítési céllal a bankok által korábban értékpapírosított, jelzálogtartozásokkal egybecsomagolt portfoliók iránt ismét megindul a kereslet.

Egyelőre azonban a 700 milliárd dolláros, két évre szóló felvásárlási program – akkor is, ha nem költik el egy év alatt az egészet – várhatóan komoly költségvetési teherként jelentkezik már rövid távon.

A következő pénzügyi évre szóló amerikai költségvetési tervben 438 milliárd dolláros, GDP-arányosan 3 százalékos deficit szerepel, de gazdasági elemzők szerint ez most könnyedén elérheti az ezermilliárd dollárt.

Ken Rogoff, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főközgazdásza a hétfői Financial Timesnak azt mondta: nem tudja elképzelni, hogy a jelenlegi válság a GDP-érték 6-7 százalékánál kevesebbe fog kerülni az amerikai kormánynak.

Befektetési banki elemzők legutóbbi londoni előrejelzései ennél is nagyobb terhet jósolnak. A JP Morgan bankcsoport befektetési részlegének Londonban kiadott legfrissebb heti világgazdasági helyzetértékelése szerint lehetetlen ugyan pontosan felmérni, hogy az amerikai adófizetőknek mennyibe fognak kerülni a kormányzati kezdeményezések. Valószínű azonban, hogy a következő pénzügyi évben a teljes amerikai nettó államadósság-kibocsátás – amely az egyébként is nagy költségvetési deficit mellett a rossz banki portfoliók átvételét is finanszírozza majd - megközelíti az 1500 milliárd dollárt (250 ezer milliárd forintot), ami az éves amerikai GDP-érték hozzávetőleg 10 százaléka.

A JP Morgan szerint az amerikai gazdaságpolitikai döntéshozók a pénzügyi szektorban terjedő felfordulás láttán "figyelemreméltó sebességgel" léptek akcióba, és ez reményt ébreszt aziránt, hogy a pénzügyi rendszert fenyegető kockázatok most már valóban enyhülnek.

A pénzügyi instabilitás csökkentésének ára azonban az, hogy jelentősen növekednek az amerikai közfinanszírozási szektort terhelő kockázatok, áll az elemzésben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu/MTI Gazdaság

Greenspan: évszázada nem volt ekkora pénzügyi válság

Az Egyesült Államok olyan pénzügyi válságba került, amely egy évszázadban egyszer fordul elő, és amely több mint valószínűleg recesszióhoz fog vezetni – jelentette ki vasárnap Alan Greenspan, a jegybank szerepét betöltő amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) előző elnöke.

Gazdaság

A világ, amelyet ismerünk, lehanyatlik

Az elmúlt drámai napok után mintha megnyugvóban lenne a világ pénzpiaca, így most e rövid szélcsendben érdemes visszapillantani: miféle válságba keveredett a pénzvilág, s kell-e nekünk ettől tartanunk? Igyekeztünk az egyszerű összefüggéseknél maradni.

MTI Gazdaság

FT: hitelezési válsággá kezd fajulni az orosz tőkemenekítés

A hitelfolyósítások korlátozására kényszerülnek most már az orosz bankok a grúziai katonai beavatkozás nyomán kibontakozott tőkemenekítés miatt, ami már a reálgazdaságban is kezdi éreztetni a hatását, áll a szerdai Financial Timesban. A londoni gazdasági napilapnak banki források azt mondták: Oroszország az 1998-as törlesztési leállás óta a legsúlyosabb válsággal néz szembe.

MTI Gazdaság

A pénzügyi válság közepette aktivizálják magukat a kínai bankok

Friss pénzek megszerzéséről tárgyal kínai illetékesekkel a Morgan Stanley amerikai pénzintézet - közölte csütörtökön az amerikai sajtó, amely szerint arról lenne szó, hogy egy kínai bank nagyobb részesedést szerezne az amerikai befektetési bankban. Egyes források a CITIC csoportot említik, mások a kínai fejlesztési bankot (CDB).

MTI Gazdaság

Simor: megállítható az összeomlás

A kormányok és jegybankok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a nemzetközi pénzügyi piacok rendeződjenek, és az összeomlás biztosan megállítható - nyilatkozta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

MTI Gazdaság

Almunia: Európa képes megbirkózni a pénzügyi válsággal

Az eurózóna gazdaságai erősek, így képesek megbirkózni a mostani pénzügyi válsággal – fejtette ki Joaquin Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa. Azonban azt is megjegyezte, hogy az eurózóna tagországai között jelentősek az eltérések.

MTI Gazdaság

Válságtanácskozás a Lehman Brothers sorsáról - felosztják?

Az amerikai nagybankok és a kormányzat vasárnap felújított válságtanácskozása nyomán a Bank of America, a Barclays és a Goldman Sachs valószínűleg felvásárolja és felosztja a válságba került Lehman Brothers befektetési bankot, mivel úgy tűnik, hogy az egyben történő eladás kilátásai egyre halványodnak. Szombaton eredmény nélkül zárult az alkudozás.