szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 386,39 pontos emelkedéssel, 12 830,25 ponton nyitott hétfőn.

A pénteki záró értékéhez képest 3,11 százalékkal erősödött.

Elemzők erősödést várnak mind az európai, mind a budapesti részvénypiacon hétfőn. Az optimizmus oka, hogy Barack Obama megválasztott amerikai elnök egy új gazdaságélénkítő és -fejlesztési programot jelentett be a hétvégén - mondta el Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője. Ennek hatására az ázsiai tőzsdeindexek jelentős pluszba kerültek reggel, és az európai börzéken is erős kezdet várható. Az elemző várakozása szerint az optimizmus kitarthat az amerikai tőzsde délutáni nyitásáig.

Az egyes részvényeket illetően Illés László úgy vélte, a BUX fő húzóereje az OTP lesz hétfőn, és kelendőek lesznek a gyógyszeripari papírok is. A Mol befektetői viszont egyelőre bizonytalanok az OMV Mol-részvényekre kötött repo ügylete miatt, emiatt a olajpapír árazása is bizonytalan.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén azt emelte ki, hogy a piacok pozitívan fogadták Obama állami beruházási programját, amely segíthet az amerikai gazdaságnak kilábalni a jelenlegi válságból.

Az elemző szerint az ázsiai piacok reggeli emelkedése komoly erősödést vetít előre Európában is, így a magyar piacon is jelentős erősödésre van kilátás.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 340,65 pontos, 2,66 százalékos csökkenéssel, 12 443,86 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek.

A Mol 305 forinttal, 2,96 százalékkal 9995 forintra esett, az OTP részvények ára 84 forinttal, 2,80 százalékkal 2916 forintra csökkent. A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 3,78 százalékkal 560 forintra süllyedt. A Richter papírok árfolyama 550 forinttal, 1,91 százalékkal 28 250 forintra csökkent, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis 190 forinttal, 1,78 százalékkal 10 460 forintra gyengült.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Gazdaság

GKI: a recesszió biztos, a vége bizonytalan

A válság miatt teljesen új pályára került magyar gazdaság belső és külső egyensúlya kényszerűen, de gyorsan javul. Emellett a recesszió már biztosra vehető, a recessziós időszak vége viszont bizonytalan – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült legfrissebb előrejelzése.

MTI Gazdaság

Erősödéssel nyitott a forint

Az eurót 263,80/95 forinton jegyezték hétfőn kora délelőtt a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 265,35/55 forinttal, ez 0,60 százalékos forint erősödésnek felel meg.