Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Naponta 5 és 6 millió euró közötti összeggel növekedik az Opel vesztesége az autógyár jövőjéről szóló tárgyalások elhúzódása miatt egy német lapjelentés szerint.
A Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) beszámolója szerint a General Motors (GM) és az osztrák-kanadai Magna vezette csoport tárgyalásai továbbra sem vezetnek eredményre. A lap úgy tudja, hogy legkésőbb szeptember közepére határozni kell az Opel jövőjéről, mert a társaság addigra feléli a berlini kormány és az Opel németországi gyárainak otthont adó tartományok által biztosított összesen másfél milliárd eurós áthidaló hitelt, további állami segítségre pedig nem számíthat a cég.
Közben egyáltalán nem biztos, hogy végleges megállapodásra jut a GM és a Magna, amely a dolgok jelenlegi állása szerint az orosz Szberbankkal és a GAZ autógyárral közösen venné át az irányítást az Opelnél, írta a WAZ.
Mostanáig csupán egy szándéknyilatkozatot írtak alá az érintett felek, a GM és a Magna mellett az amerikai pénzügyminisztérium, a német kormány és a tartományi kabinetek képviselői. „Ennek a dokumentumnak azonban nincs jogi kötőereje” – nyilatkozott a lapnak Fred Irwin, az Opel vagyonkezelő társaságának vezetője.
Irwin megjegyzése „azt jelenti, hogy a GM valamennyi érdeklődővel tárgyal” – írta a WAZ. A lap szerint jelenleg a kínai Beijing Automotive Industry Corporation (BAIC) tekinti át az Opel helyzetét a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló szakembereinek segítségével.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.