Költségvetési Tanács: jó rövidtávú, rosszabb középtávú kilátások

A reálgazdaság rövidtávú kilátásai kedvezőbbek a kormány által feltételezettnél – mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke a 2010-es költségvetési javaslat általános vitájának kezdetén kedden a parlamentben. Szerinte ilyen értelemben a költségvetési javaslat óvatosnak tekinthető, ám a középtávú kilátásokat illetően a tanács a kormánynál kevésbé derülátó.

  • hvg.hu
Költségvetési Tanács: jó rövidtávú, rosszabb középtávú kilátások

A vitában az Állami Számvevőszék mellett most először a Költségvetési Tanács (KT) is véleményt mondhatott a törvényjavaslatról. Kopits György közölte: a túlzottan optimista terveket beárnyékolja, hogy a hazai kilábalási folyamat nemzetközi környezte rendkívül bizonytalan, a fejlett országok fellendülése törékeny.

Hangsúlyozta azt is, hogy a tanács szerint a személyi jövedelemadó sávhatárának 2011-től hatályos megemelése továbbra is fedezetlen. Mint mondta, a nagyjából 170 milliárd forint értékű hiányt mindössze a „középtávon túlzottan optimista makropálya fedi le”.

Beszélt arról, hogy a világgazdaság kedvező korszakot élt ált 2002 és 2007 között. Mint kiemelte, Magyarországon laza költségvetési politika volt a jellemző erre az öt évre. Mindezért Magyarország kénytelen a válság hatását rövid távon súlyosbító „prociklikus” költségvetési politikát folytatni.

Mint mondta, a befektetők nem hajlandók akkora kockázatokat vállalni, mint 2007 előtt, így hazánk a GDP-hez viszonyítva 80 százalékhoz közelítő állami adósságrátája jóval meghaladja a többi visegrádi országét. Ezért továbbra sincsenek biztosítékok, hogy hosszabb távon a GDP arányában csökkenő pályára került-e az államadósság. Bármilyen lazítás jele újabb válsághelyzetet idézhet elő Magyarországon.

Kopits György szerint súlyos hosszú távú következményekkel járna, ha egy válság ismét felkészületlenül érné Magyarországot, ellenben komoly hosszú távú előnye származhat abból, ha a magyar gazdaságnak sikerül arra felkészülnie. Szerinte az államadósság növekedési üteme nem haladhatja meg az infláció ütemét. A Költségvetési Tanács elnöke szerint a törvényjavaslat a megalapozó háttérrel is adós maradt.

Kopits György felhívta a figyelmet, hogy a tanács a vitához beérkező módosító javaslatokhoz is hozzá fog majd szólni. Továbbá a tanács feladata a költségvetési törvényjavaslatról független elemzés készítése. A költségvetési tervezést ellenőrző, háromtagú Költségvetési Tanácsot a takarékos állami gazdálkodásról szóló, 2008 novemberében elfogadott törvény hozta létre.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.