Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Bírósághoz fordul a Pécsi Vízmű Zrt. - közölte az MTI-vel Nyirati István, a cég vezérigazgatója. A Tettye Forrásház Zrt. is a bíróságon keresi igazát: birtokvédelmet kért. A pécsi MSZP szerda reggelre bizottsági ülést hívott össze a kialakult helyzet miatt.
A Pécsi Vízmű Zrt. sérelmére elkövetett hétfő reggeli akció bűncselekmény - mondta Nyirati István. Hozzátette: a vállalat jogászai már fogalmazzák a bírósági beadványt, amit szerdán reggel juttatnak el az illetékesekhez. ”Bízom benne, hogy az igazság győz” - tette hozzá. A Tettye Forrásház Zrt. is a bíróságon keresi igazát, a Pécsi Városi Bíróságtól kért birtokvédelmet - közölte az MTI-vel Páva Zsolt, Pécs polgármestere.
Birtokvédelmet kért még hétfőn a Pécsi Vízmű Zrt. is, de ők Pécs jegyzőjétől. Választ egyelőre nem kaptak. A kialakult helyzet miatt szerda reggelre a gazdasági és önkormányzati bizottság együttes ülését hívta össze a pécsi közgyűlés szocialista frakciója - mondta az MTI-nek Tóth Bertalan, az MSZP városi elnöke. Hozzátette: Winkler Tamástól, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatójától, Szabó Iván ügyvédtől és Páva Zsolt polgármestertől többek között arra szeretnének választ kapni, hogy a vízszolgáltatás biztonságára milyen garanciákat tudnak adni; milyen összegű kártérítést kell fizetni a városnak a Pécsi Vízmű Zrt. kisebbségi, francia tulajdonosának; valamint mivel tudják alátámasztani, hogy jogszerű volt a hétfői akció.
Az ügy előzménye: kedd reggel kitessékelték a biztonságiak a Pécsi Vízmű Zrt. vezérigazgatóját, Nyirati Istvánt, amikor több munkatársával együtt megpróbált bejutni a cég épületébe, miután hétfő reggel egy őrző-védő cég emberei lezárták a Pécsi Vízmű Zrt. bejáratát, és azóta csak az alkalmazottakat engedik be, a vezetőséget nem.
Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón közölte: törvényesen jártak el. Mint mondta: azért volt sürgős a birtokbavétel, mert jogellenes állapot állt fenn október elseje óta. Akkor hozta meg az önkormányzat azt a döntést, hogy a jövőben a Tettye Forrásház Zrt. a vízszolgáltatásra jogosult cég. A kisebbségi, francia tulajdonos, a Suez azonban többszöri kérésre sem járult hozzá, hogy az új zrt. szolgáltatni tudjon.
A vízművel kapcsolatban a legnagyobb problémát az jelenti – mondta még korábban Páva Zsolt polgármester –, hogy a cég nem Pécs és a hozzá közvetlenül kapcsolódó települések szolgáltatásfejlesztésén és az árszínvonal csökkentésén dolgozott, hanem a terjeszkedést tűzte ki célul, és 17 társaságban szerzett részesedést.
Pécs közgyűlése múlt csütörtöki ülésén hozott létre egy céget a vízművek átvételére és üzemeltetésére. Az 5 millió forint tőkéjű Tettye Forrásház Zrt. a képviselők elképzelése szerint átvenné és tovább működtetné a helyi vízközművet, s alkalmazná a Pécsi Vízmű dolgozóit. A Tettye Forrásház ügyvezetőjének Winkler Tamást, a Biatorbágyi Vízművek Zrt. ügyvezetőjét, a Nemzeti Lóverseny Kft. egykori ügyvezetőjét választották.
Az indoklás szerint az önkormányzati cég alapítására azért volt szükség, mert a közgyűlés a Suez, a Pécsi Vízmű kisebbségi francia tulajdonrészének visszavásárlására vonatkozó első lépésként szeptember 10-én felmondta a társasággal kötött üzemeltetési megállapodást, a hónap végéig azonban nem sikerült megállapodni a részvényhányad visszaadásáról és a jogviszonyok lezárásáról.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.