Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elhunyt Bruce Wasserstein, az egyik legismertebb amerikai befektetési bank, a Lazard elnök-vezérigazgatója, a Wall Street egyik legendás alakja.
A 61 éves üzletember halálát a bank jelentette be tegnap New Yorkban. Wassersteint az elmúlt napokban szívritmuszavarokkal kórházban kezelték, de a bank vasárnap még arról számolt be, hogy javul az állapota.
Wasserstein a 70-es években emelkedett a befektetési bankárok élvonalába, s a következő két évtizedben is jelentős vállalati összeolvadások, felvásárlások végrehajtásában működött közre tanácsadóként. Ezek közé tartozott például az RJR Nabiscónak a Kohlberg Kravis Roberts (KKR) általi megvétele, vagy az AOL és a Times Warner összeolvadása.
Wasserstein 2002 óta állt a Lazard élén, amelyet 2005-ben tőzsdére vitt, s amely a gazdasági válság során is viszonylag erős maradt. A Forbes magazin kétmilliárd dollárra becsülte a bankár magánvagyonát.
Wasserstein halálhírének bejelentése után a Lazard-részvények jegyzését felfüggesztették a New York-i értéktőzsdén, a papír árfolyama ekkor 42,7 dolláron állt, 4,3 százalékkal magasabban előző napi záróáránál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.