A felére esett vissza a külföldi beruházások értéke Csehországban

Mintegy a felére esett vissza éves szinten a közvetlen külföldi beruházások (FDI)értéke az idei első fél évben Csehországban.

  • hvg.hu hvg.hu
A felére esett vissza a külföldi beruházások értéke Csehországban

A cseh ipari és kereskedelmi minisztérium pénteki közleménye szerint az első hat hónapban 46,6 milliárd koronát ruháztak be külföldi cégek az országban, míg a tavalyi év hasonló időszakában ez az összeg 90 milliárd koronát tett ki.

Ugyanakkor jelentős különbség van az első, illetve a második negyedév között. Míg az első negyedévben 36 milliárd korona volt a külföldi beruházások értéke – 7,2 milliárddal több, mint az előző év hasonló időszakában – addig a második negyedévben ez alig haladta meg a tízmilliárd koronát.

A legfontosabb külföldi beruházó továbbra is Németország. Ebből az országból származik a félévi beruházások több mint fele (52 százalék), 24,3 milliárd korona. „Ennek az összegnek a nagyobbik része azonban még az első negyedévben érkezett” – hívja fel a figyelmet a minisztérium. A további legfontosabb beruházók Ausztria (25,4 százalék) és Szlovákia (12,3 százalék) voltak.

A beruházások legnagyobb része az ingatlanvásárlásokba és a szolgáltatási szférába irányult. Az első negyedévben még a pénzügyi szolgáltatási szféra volt a külföldi beruházók számára a legvonzóbb, a féléves mérlegben azonban 7,1 milliárd koronával a második helyre szorult ez a terület. A feldolgozóiparba a hat hónap alatt 3,3 milliárd korona irányult.

Több területről azonban kezd a külföldi tőke kivonulni. Ez különösen a közlekedést és távközlést, valamint az energiaipart érinti. Az első csoportban 5,3 milliárd, míg a második csoportban mintegy kétmilliárd koronával csökkent a külföldi beruházások értéke az első félévben.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.