Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Novemberben huszonnégy havi csúcsra emelkedett az euróövezetben a szolgáltatóipari beszerzési menedzser index (PMI): a bankoktól a kávéházakig közel kétezer szolgáltató cég megkérdezése alapján összeállított mutató 53,2 pontra nőtt az októberi 52,6 pontról a hétfőn közölt előzetes adatok szerint.
A Markit kutatóintézet indexe novemberben már harmadik hónapja áll a növekedés és a hanyatlás közötti határt jelző 50 pont fölött. Elemzők kisebb javulást, 52,8 pontot valószínűsítettek, az adatot pedig annak jeleként értékelték, hogy az euróövezet gazdasága határozottan menetel felfelé a 16 országból álló térség eddigi legmélyebb recessziójából.
Az index tavaly májustól egészen idén szeptemberig 50 pont alatt volt. A legalacsonyabb értéket, 39,2 pontot idén februárban mérték.
A mostani, harmadik hónapja tartó felívelő szakasz alapján nem kétséges, hogy a harmadik után a negyedik negyedévben is bővül majd az euróövezet gazdasága - mondta Chris Williamson. A Markit vezető elemzője hozzátette: a kutatás eredményeiből ugyanakkor az is kitűnik, hogy a harmadik negyed lehetett a csúcs, és az év utolsó három hónapjában lelassul, jövőre pedig egész évben mérsékelt lesz a növekedés. Ezt a forgatókönyvet valószínűsíti egyebek között az új megrendelések alakulását tükröző részmutató is, amely 51,2 pontra esett az októberi 52,7 pontról.
Novemberben a feldolgozóipar is lendületet vett: a szektorban dolgozó beszerzési menedzserektől származó adatokból számolt mutató - a feldolgozóipari PMI - 51,0 pontról, tavaly március óta a legmagasabb értékre emelkedett az októberi 50,7 pontról. A javulás a kibocsátás, az új megrendelések, és legfőképpen az export bővülésének a hatása.
A szolgáltató- és a feldolgozóipar mutatója alapján az euróövezeti összetett PMI 53,7 pontra nőtt az októberi 53,0 pontról, és az egy évvel korábbi 38,9 pontról.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.