Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A PricewaterhouseCoopers (PwC) legújabb felmerése szerint az autókereskedők továbbra is borúlátóak, a tavalyi forgalomcsökkenés után az idén sem várnak felfutást.
Lőcsei Tamás a PwC partnere kifejtette: a 2009-re vonatkozó felmérésük szerint az autókereskedők 86 százaléka az eladások visszaesésének fő okaként a pénzügyi-gazdasági válságot jelölte meg.
Az autókereskedők arról is beszámoltak, hogy már tavaly a készpénzes autóeladások kerültek előtérbe, a vevők mintegy 75 százaléka a készpénzes vásárlást részesítette előnyben 2009-ben, ez a tendencia továbbra is jellemző – mondta Lőcsei Tamás. Elmondta, hogy 2009-ben főleg a fővárosban működő, illetve a 10 000-100 000 lakosú városokban tevékenykedő autókereskedők vettek részt a felmérésben.
A válaszadók 50 százaléka pénzügyi helyzetét sokkal rosszabbnak mondta 2009-ben, mint 2008-ban. Mindössze a válaszadók 8 százaléka szerint volt jobb a tavalyi év, mint az előző. A válság hatása miatt a kereskedők megpróbálták mérsékelni költségeiket, 82 százalékuk létszámleépítéssel élt, 80 százalékuk pedig csökkentette a reklámkiadásokat. A válaszadók 20 százaléka a munkaidőt csökkentette, csupán 7 százalékuknál nem volt semmilyen kiadáscsökkentés.
Tavaly már senki nem jelzett létszámbővülést, 2008-ban még a válaszolók 23 százaléka mondta azt, nőtt a létszám a cégénél. Kérdésre elmondta: a kereskedők döntő többsége csak 2012-2016-ban várja azt, hogy az üzletmenet visszaáll a 2007-es szintre. Azt is közölte: tavaly már kezdett visszaszorulni a devizahitelezés az autóvásárlásban a forint árfolyamának változása miatt, holott ez korábban igen népszerű volt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.